2011

Új év, új élet, új fogadalmak, újdonságok... részben. Az új év stimmel, elindult, egész jól. Együtt szilveszterezett a család ami vicces és kellemes volt. Eljutottunk oda, hogy ilyet is tudunk :) Az új élet az nem igaz állja meg a helyét, mert minden a régi csak próbálok bizonyos dolgokban jobb lenni... és ettől majd azt hiszem új életet élek, mintha a régi nem volna jó. Új fogadalmak, inkább fogadalmak, nem kellenek újak mert nem voltak régiek. Nagyjából a testsúlyomra és az anyai mivoltomra vonatkoznak. -10 kg a cél, az eszközök még tesztelés alatt. A cél, hogy kimerészkedjek a strandra. És szeretnék türelmesebb, jobb, szeretetteljesebb anya lenni, nem kiakadni amikor a nagy kezelhetetlen, amikor dacos, amikor csúnyán beszél, amikor visszapofázik, amikor nem csinál meg semmit, amikor... szeretném, hogy menjen, de néha könnyebb kiabálni, sajnos.
És hogy a mai nagy mérföldkőről ország-világ előtt beszámoljak, elújságolom, hogy ma 25 percet futottam, megállás nélkül az 5 fokos ködös időben. És jó volt, jobb mint gondoltam és tele vagyok lendülettel. Holnap rögvest indulnék újra, csak hogy nem lehet mert ugye nincs kire hagyni V-t. És ha már új év, hát V. is új dimenziókból kívánja látni a világot. Ma elindult, igen, egyértelműen és határozottan lépett hármat egymás után. Abban a fázisban van, hogy gondolkodik, hogyan menjen tovább. Lábon vagy négykézláb. Édes, cuki, vihogós, vidám. Nekünk nem kell új élet, jó ez így!

mert megérdemlem

Mióta V. meggyógyult, egészen anyakímélő üzemmódba kapcsolt. Éjjel jól alszik, nappal jól alszik, vígan eljátszik és kétpofára kajál. Szerencsére azt érzem, hogy megérdemlem eme kedves viselkedését mert hogy habár még nyűgösen is inkább jó gyerek mint rossz, azért egy ilyen angyallal mégis könnyebb. Cs. azonban nem kímél. Panasz van rá az oviban, mocskos a szája, kajtatja a lányokat és be nem áll a csőre. Mondjuk nagyon nem lep meg mert engem is lazán lebutáz és lehülyéz, ami néha tök mókás, de hát nem szabad nevetni!!! Sajnos én sem állok mindig jót magamért. Legutóbb komolyan elszégyelltem magam, amikor egy rosszul sikerült este lekiabáltam a fejét, lerosszfiúztam és gonosz módon egyedül hagytam a sötét szobában, hogy most aztán alvás. Elég komoly üvöltéssel válaszolt, de asszem - habár nem volt túl kifinomult a módszer, célt értem: elaludt. Másnap is hasonló jelenetet sikerült produkálnunk, ez alkalommal már csak megjátszottam a nagyon mérges vagyokot (előtte sajnos tényleg nagyon kiakadtam ár) és hatott. A mai estét kiváncsian várom :) Ja, és hogy apa mindezidő alatt mit csinál? teniszezik... bakker

reloaded

behalt a blog, behaltam én, mert valahogy semmire sincs sosincs időm. rohan a lakás, én rohanok a gyerekek után, és ha megyek, akkor is rohanok. sétálni nem tudok, pihenni nem tudok, gondolkodni nem tudok, csak taposom a malmot és újra meg újra elfelejtek megállni. helytelen, mindez nem jó így, de mégsem birok rajta változtatni.

Ma véletlen, váratlan másfél órát játszottunk Cs.-vel. Legóztunk és dumáltunk és jól voltunk. egy kicsit végre nem kellett nevelni, nem kellett irányítani, csak úgy el voltunk amíg V. szundikált. És el is hangzott egy cuki kis beszólás: a legó egyik darabja elláthatatlanodott.

és akkor jöjjön az update: V. 3. hete beteg, talán most már kimegy belőle, de legutóbb csalánkiütéses lett ami 3.napja nem múlik, hiába minden kálcium. Éjjel folyton ébred, pedig már megvontam tőle a testi kötődést és hosszas szoktatás után tápszerre tértünk át.
Én visszatértem a termékeny nők csoportjába, ami egyelőre inkább idegesít mint megnyugtat. A hajam végre nem hullik annyira, de a kilóim stabilan tartják magukat.
A férj nem éppen fénykorát éli. Egója az egekben, nullát kommunikálunk és minuszt működünk együtt. Meglehetősen elviselhetetlen helyzet ez, de ebből sem bírunk kizökkenni.
Cs nagyon nagy lett hirtelen, de nem bírja befogni a száját, ami néha rettentő idegesítő. előtérbe került a beiskolázása, ami kellően nagy feladatnak látszik.
valahogy nyűgös most minden, nem is fokozom.

nyafi

Közeledünk a 8 hónapos korhoz. A 8 kilót már azt hiszem elértük, a fogak száma 3, a napi szilárd ételek száma 4, az éjjeli ébredések is valahol ennél a számnál tartanak, már nem számolom, csak igyekszem minnél hamarabb túl lenni rajtuk. Elfáradtam, kipurcantam, kis szünetet kell tartani. Nem gyerek fronton, bár abból is néha lehetne, de munka és nyűgök terén kicsit visszavonulnék.
Megálljt akarok most inteni és magunkkal foglalkozni, mert elmúlik minden mielőtt észrevesszük.

visszhangzom

Újabb sokk ért a napokban. A nagy ugyanis felhatalmazottnak érzi magát a kicsi nevelésére és mind jó kisdiák, aki megtanulta a leckét szóról szóra visszamondja az összes általunk használt ezt nem szabad frázist. Kiráz a hideg, ahogy magamat hallom, meg magunkat. Ijesztő, ahogy a nagy a kicsit rendszabályozza a felnőtt utasításaival. Idióta ez a sok utasítás amit használunk, és mókás az 5 éves szájából hallani.
Elgondolkodtam, tényleg ilyenek vagyunk, tényleg mindezt el kell neki viselnie? Én tényleg így beszélek a gyerekemmel? Be kéne videózni mindent és esténként visszanézni mert volna mit tanulni. Még szerencse, hogy az 5 éves mindent visszamond.

testvéri szeretet és testvérféltékenység

A kicsi egész testével örül ha meglátja Cs.-t. Hahotázik, kacag, kukackodik, rángatózik, jár keze-lába, mosolyog ezerrel. Mindig és bármikor. A tűrőképessége számomra is meglepő, addig örül, ameddig az 5 éves rá nem lép kezére, lábára, esetleg egész testére rá nem veti magát. A kis nyolciklóst simán beteríti a 18 kilós. És ő még ezek után is imádattal tekint a nagytestvérre.
A nagy gügyök ha találkozik V.-vel, majd 5 perc múlva ijesztgeti, lökdösi, dobálja és végül ráugrik. Ez az íve a testvérféltékenységnek.
Én kitartóan magyarázom neki, hogy ő a testvére, őt nem szabad bántani (mást se, tehát ez hülyeség, ugye?), vigyáznunk kell rá, pici, törékeny, stb. De persze ő csak feszegeti a határokat és próbálkozik. Engem rendre kikészít vele. Gyakran simán csak itthon lennék a kicsi vigyorival és nem küzdenék a kiskamasszal, de hát ez most nem ilyen. Nem vagyok boldog ettől, de ha indul az ovi és az energiák máshogy és máshová helyeződnek, talán sikerül visszaállnunk normálba.

hiányzom magamnak

A nyár utolsó napjait gyűrjük és én kezdek kivirulni. Rossz anyaként visszaszámlálom a napokat: 4 nap múlva kezdődik végre az ovi. Mert, hogy 10. hete nyomjuk magunkban a nyarat, amire valahogy nem készültem fel. Ez persze az én hibám, jövőre majd máshogy csináljuk. Meg aztán összejött minden, munka, kétszeresen is, meg a segítőim is kikoptak részben, így magunkra utalva próbáltunk fennmaradni a felszínen. Persze a blog is bánta, meg a háztartás, meg én magam, meg a kicsi, meg a nagy, meg a férj, meg minden és mindenki. Lelkiismeret furdalás hegyek, rosszanya érzés ezerrel és némi remény, hogy lesz ez jobb is.
Kifejtve itt olvashatjátok:
http://www.bboom.hu/szuloszoba/index.php?o=news&v=item&id=42

reménytelen elmaradások

Úristen, V. már feláll, én meg a legutóbbi posztban azzal büszkélkedek, hogy mászik. Hát jelentem áll, majd néha koppan. Szegénykém, de hát milyen az a hathónapos, aki áll? Vicces, mert parányi kis teste olyan mulatságosan mutat egy-egy böhöm bútor mellett.
Amúgy most szabadságon vagyok, ez annyit jelent, hogy a nagy 5 éves elkirándult nagyszüleivel a tengerhez. Én meg minden olyat, amit az elmúlt hetekben nem tehettem, most teszem. De elfáradtam. Legszívesebben aludnék, tunyulnék és lehet egy bulit is bevállalnék. Kicsit besavanyodtam itt egymagamban, mert M. napi 48 órát dolgozik vagy simán csak rossz passzban van itthon. Nem a fénykorunkat éljük.

2 hét

Csodagyerek elég csodás, egyre hangosabban kiabál, ha kiabálni akar, egyre nagyobb ívben lengeti a popsiját és egyre hangosabban nyög, ha valamiért küzd. Már nem lehet nem észre venni, bár általában lapít, amikor rácuppan egy kábelre és a nem létező fogaival próbálja elmajszolni. A bátyja egyre többet cukkolja. Keresi vele a kapcsolatot és feszegeti a határait.
Mindezt most már a Balaton partján. 2 hét nyugiban, remélem.

csodagyerek 2.

V. lassan 5 hónapos. És mit is mondjak, anyukája büszkeségének is nevezhetnénk, ugyanis mászik. Igen, mászik, vagy lehet hogy ez még csak kúszás, de minden esetre halad. És nem centimétereket. A barikádokat leküzdve a párnafalakon átmászik, teper, csak hogy elérjen egy-egy kiszemelt játékot. És küzd, hihetetlen erővel küzd, nyög, nyüszög, csak odaérjen. Mindenki csak mondja, milyen erős, milyen okos, milyen szép, hogy mosolyog, hogy mászik, mi? mászik? de mennyi idős?
Hát igen, már mászik, ami számomra a büszkeség mellett azt is jelenti, hogy vége a nyugalmas fekvős időszaknak. A járókát kinőtte, mert hogy egy karcsapással végig ér benne. Marad a játszósarok, onnan viszont szökik. Én tehát folyamatosan figyelek, mikor merre jár, mit tud éppen megenni és mikor lép rá valamikor valaki.
Különben éjszaka sokat ébred, napirendje kusza, viszont egyedül elalszik a kiságyában és nagyon keveset sir. Néha meg nagyon sokat kakil.