reménytelen elmaradások

Úristen, V. már feláll, én meg a legutóbbi posztban azzal büszkélkedek, hogy mászik. Hát jelentem áll, majd néha koppan. Szegénykém, de hát milyen az a hathónapos, aki áll? Vicces, mert parányi kis teste olyan mulatságosan mutat egy-egy böhöm bútor mellett.
Amúgy most szabadságon vagyok, ez annyit jelent, hogy a nagy 5 éves elkirándult nagyszüleivel a tengerhez. Én meg minden olyat, amit az elmúlt hetekben nem tehettem, most teszem. De elfáradtam. Legszívesebben aludnék, tunyulnék és lehet egy bulit is bevállalnék. Kicsit besavanyodtam itt egymagamban, mert M. napi 48 órát dolgozik vagy simán csak rossz passzban van itthon. Nem a fénykorunkat éljük.

2 hét

Csodagyerek elég csodás, egyre hangosabban kiabál, ha kiabálni akar, egyre nagyobb ívben lengeti a popsiját és egyre hangosabban nyög, ha valamiért küzd. Már nem lehet nem észre venni, bár általában lapít, amikor rácuppan egy kábelre és a nem létező fogaival próbálja elmajszolni. A bátyja egyre többet cukkolja. Keresi vele a kapcsolatot és feszegeti a határait.
Mindezt most már a Balaton partján. 2 hét nyugiban, remélem.