kontroll, vérvétel, szülésznő és ctg

37. hét

Tegnap jelenésem volt PB-nél, aki továbbra is csak annyit állapított meg, hogy a bébi nem óriás, inkább kicsi, de azért növekszik, ami jó, mert nem stagnál. Csinált flowmetriát (vagy mit) és megnyugtatott, hogy még fel fog hízni a gyerek három kilósra. Kedves volt mint mindig és alapos, kiegyeztünk az EDÁ-s szülésben és utamra engedett azzal, hogy már csak a kórházban találkozunk. Vége ugyanis a magánrendelői jelenéseknek. Előírt heti egy CTG-t, amit a fogadott szülésznőm fog majd végezni - hittem én, de mégsem így volt.
Ma ugyanis randevúm lett volna vele, vérvétellel és CTG-vel bővített ismerkedési találkozó. Azzal a céllal találkoztunk volna, hogy megbeszéljük, hogy mi és hogyan fog történni. Sajnos valamit félreértettünk, mert én ott voltam, ő viszont nem. Ebből az lett, hogy a vért a laborban vették le, amit nem bántam, mert ott úgy szúrnak, hogy nem fáj. A CTG-t meg megcsinálta egy másik szülésznő, aki ugyan kedves volt és készséges de sajnos én nem bizonyultam jó alanynak. Miután sikerült kettő használhatatlan, pontosabban értékelhetetlen CTG görbesorokat rajzoltatni a géppel, elküldtek reggelizni a büfébe és megjáratták velem a második emeletet háromszor. Persze amíg ment a használhatatlan CTG, végignézhettem, hogy hogyan vesznek fel ismét egy elfolyt magzatvizes kismamát, akinek nincsenek fájásai, megszemlélhettem, hogy a főorvos úr hogyan jár-kel az osztályon, és elszörnyedhettem, hogy a kismamák a kórházban milyen szarul néznek ki.
A büfé viszont jó élmény volt, fincsi volt a szendvics és bár magasak az emeletek a kórházban, azért megbirkóztam a háromszori emeletmászással. Mire visszaértem a szülőszobára, már telt ház volt. Császárra készültek, a két CTG foglalt volt - látszólag nagyobb hasú kismamákkal. Én tehát már csak a csili-vili szülőszobán kaptam helyet, ahol tátva maradt a szám. Óriási sarokkád, nagy szülőágy, vmi labda-székszerüség, zuhany, wc, lapostv és hifi torony. Még az újszülöttet szállító kiskocsi is be volt készítve kék és rózsaszínű pléddel. Színes falak, szines szalagfüggöny, minden új és tiszta, egyedül a CTG-t rögzítő gumi volt kevéssé gusztusos.
Ezen luxus körülmények között rögzített CTG vizsgálat is értékelhetetlenné vált, már-már aggódni kezdtem, hogy esetleg baj van, de végül aztán a szülőágyat is kipróbálhattam és fekve sikerült befogni a frekvenciát és mérni a szívhangot. Végül aztán elengedtek, de hétfőre vissza kell menjek és esténként számolnom kell a mozgást. Még jó, hogy hétfőn pont a választott szülésznőm lesz beosztva, így lesz alkalmam megismerni. Addig úgysem szeretnék szülni.

karácsonyi ajándék 2.

karácsonyi ajándék 1.

guminő

36. hét

Nem vagyok egy testimádó, nem szoktam saját és mások testében hosszasan gyönyörködni, sőt saját magamat sem nézegetem folyton a tükörben, még akkor sem amikor éppen nem vagyok bálnára hízva. Az utóbbi időben azonban egyre jobban foglalkoztat testem változatossága, pontosabban az a felfedezés, hogy milyen rugalmasságra képes egy női test. Ha csak azt veszem, hogy milyen jól elbírja a plusz 15-20 kilót egy-egy terhesség alatt, már eléggé meglepődök. No nem nyomtalanul rakódott rám a sok plusz kiló, klasszikus terhes jelenség vagyok, tolatós hassal és megvastagodott végtagokkal, kipárnázott dekoltázzsal és virsli ujjakkal. De tudom, hogy ez egy átmeneti állapot, a szüléssel a vizesedésből adódott püffedés azonnal lemegy, majd ahogy fokozatosan visszaenged az újszülött a mindennapokba, bízom abban, hogy leolvadnak a fölöslegesen felszedett kilók is. Az lep meg leginkább, hogy ebből a most nem annyira tetszetős bálnácskából milyen könnyedén és szinte nyom nélkül képes lesz a testem visszaalakulni normálisba, vagyis két ruhaméretet simán visszafejlődők és átlagos nő leszek ismét.
De nem csak a plusz kilók okozta változás tud meglepő lenni. Csodálattal nézem azt is, hogy amúgy nem túl hajlékony testem mikre képes mostanában. Nem szoktam kacifántosan ülni, de igy a 9. hónapba lépve a legkényelmesebb póz valami spárgaszerű ülés, ahol lábaimat szétvethetem (no nem azért). A csípőm olyan laza, hogy csak ámulok-bámulok, hogy hova tudom pakolni sonkáimat.
Viccesnek találom bőröm változásait is. Az anyajegyek egész sötétek lettek és lévén tél van, nincsenek pigment vagy májfoltjaim a túlzott napsütéstől, de hasamon már ott figyel a híres csík, ami helyesen, és igen csak girbegurbán elfelezi a pocakot jobb és bal féltekére. Ez is egy olyan jön és majd megy dolog. Örömmel veszem továbbá, hogy szemem alatt éktelenkedő szarkalábak alig látszanak, jóval fiatalabbnak tűnhetek így a házilag feltöltött ráncok nélkül. Sőt, arcbőröm sima mint amilyet mindig is szerettem volna, semmi ragya, de sajnos ez is el fog múlni és visszatérhetek az alapozók használatára.
Kicsit szászér hajam most dús és fényes. Sok időt és energiát nem fordítok a formázására, mert püffedt fejemhez egyik frizurát sem találom jónak, de szokatlan érzés bele-bele túrni és a hajzuhatagot felcopfolni. Ha fésülködök, alig találok hajszálat a kefében, és hajmosáskor sem kell a lefolyót külön tisztítani a hajszálrengeteg miatt, de sajnos ez is múló állapot.
Aztán a kedvenc témám: hihetetlen, hogy az én amúgy nem túl nagy melleim mivé válnak a szoptatás idejére. Nem valami lenyűgöző látvány, nekem legalább is nem tetszik. Nem csak az, hogy lufi méretű melleim lesznek, az ruhában még jól is jön mert eltereli a tekintetet máshonnan, de hihetetlen, hogy mekkora és milyen formájú mellbimbóim lesznek, amiken aztán ténylegesen tej áramlik ki. És majd ha vége a funkciónak, akkor visszatöpörödik normálisra, csak sajnos egy valami nem bírja majd a kiképzést: a bórom ezen a fertályon petyhüdt marad, vagy az izmok hagyják el magukat, ezt nem tudom, de lehet hogy eljő a pillanat, amikor a guminő egyes részeit külső beavatkozással kell korrigálni, mert mégsem működik mindene olyan jól.

felkészülés

35. hét

Nem nagyon foglalkoztatott eddig a szülés, a felkészülés és az előkészülés. De most már izgat és aggaszt a felkészületlenségem. Egyre égetőbb a kórházi csomag összecsomagolása, amit csak ímmel-ámmal csinálok, és most már meg kéne csinálni a gyerekszobát is. Egyetlen előrelépés, hogy végigdumáltam a szülésről vagy két órát egy hivatásos bábával. Hívhatjuk szülésfelkészítésnek is, bár én külön kértem, hogy ne csak a szülésről, hanem a gyermekágyas időszakról is beszéljünk, meg a szoptatásról. Nekem ezek ugyanis annak idején nehezebben mentek mint kitolni a gyereket. Meg hát kipréselni pár óra, viszont utána hetek, hónapok jönnek, amikkel meg kell küzdeni.
Van bennem egyfajta nyugodtság, amit valószínűleg a biológia intéz, mert semmi okom nem lehet rá, hiszen sehol sem áll semmi, még a két nap múlva beköszönő karácsonyi készülődés is csak mértékkel izgat. De maradjunk a szülésnél: valahogy nekem az első szülés jó élmény volt, ment magától, nem volt trauma, viszont volt EDA és ettől semmi elviselhetetlen fájdalom. Annál nagyobb sokk volt viszont, amikor az újszülött ott volt és sorba jöttek a nehézségek, szoptatás, sárgaság, fejben infúzió, sérvműtét, no meg a sok ingadozó hormon, amitől hol boldog hol végzetesen elkeseredett voltam. Az egész váratlanul és felkészületlenül ért. Tehát ez alkalommal annak éreztem szükségét, hogy erre a szülést követő részre készüljek fel jobban. Ráadásul most még nehezített a feladat, mert a 4,5 éves a fejemen fog ugrálni, miközben az újszülött a cicimet rágja. Persze rémképeket látok arról amikor megpróbál ő is kisbabává fejlődni és mondjuk előáll azzal, hogy szeretne ő is szopizni.
Meg az is fontos, hogy ez alkalommal ne túl korán vonuljunk be a kórházba. Kiokosodtam már nagyon ezen a téren is. És olyan jó, hogy nem kellett hozzá egyetlen szülésről szóló rémtörténetet sem végigolvasni. Felkészítőm kifejezetten jó tanácsokkal és háttéranyaggal látott el, tudom hogy mikor mit kell figyelni és mi miért történik. Ez megnyugtat. Mondjuk van még egy köröm a fogadott szülésznőnél, ő nyilván kicsit más szempontokat is felvonultat, de majd igyekszem ellavirozni kettejük között.
Meg egészen más trendeket tanultam újszülött szoptatásról is. Fura, mert volt pillanat amikor azt hittem, már mindent tudok, ahány szakkönyvet és szakvéleményt elolvastam annak idején a sok mellgyulladás után, csak erre engedhetett következtetni. Most még is annyira jó volt más nézőpontokat is hallani és segítséget kapni. Szerencsére elég sok idő telt el ahhoz, hogy kellő távolságból tudjak visszaemlékezni és felismerni, hogy mit és hogyan bénáztam akkor.
Úgyhogy egy csomó hasznos és új információval felvértezve készülök erre a második élményre. Biztosan más lesz: új doki, új kórház, új gyerek. Sok kérdőjel, sok teendő és sok újdonság. Még azért készülődnék 3 hetet, remélem a körülmények is így gondolják.

a bal a jobb

35. hét

Tegnap a kórházban landoltam, szerencsére PB ügyeleti idejében. Látogatásom oka a 3 nappal hamarabb kezdődött leküzdhetetlen viszketés, amely hasamon, nyakamon és lábszáramon jelentkezett éjjel-nappal. Kitartó viszketés ez, ami újra és újra támad. Egyetlen nyugalmat a zuhany jelentett, se testápoló, sem egyéb csodaszer nem tűnt megoldásnak. Aztán az internetet segítségül hívva hamar kiokosodtam, hogy ez máj és epe működési zavar lehet, de a terhességi toxémia előjele is. Egyik sem tűnt jó változatnak, így okulva legutóbbi felelőtlen kórházba menetelemből, felhívtam PB-t. Ismét lenyűgözött a szolgáltatás, amit nyújtanak. Ő nem volt elérhető, viszont felesége ígéretet tett rá, hogy visszahív, sőt megelőlegezett egy epesav túltengést.
Szerencsés helyzet alakult ki, mert az év legnagyobb havazása közepette indultam a kórházba, hogy PB megtekintse viszkető bőrfelületeimet. Araszolva, de valahogy mégis időben beértem, egy halványan világított, csendes épületbe. A kórház egész területe kihaltnak tűnt, a szülészeti osztály meg egyenesen üresnek. PB azért ott volt ahol kellett, végzett egy gyors UH-t, ebből kiderült, a bébi jól van. A viszketegséget meg feltételezhetően a megnövekedett méhemnek köszönhetem, ami elnyomja belső szerveimet, és ezért azok nem tudnak megfelelően működni. Azért egy sürgősségi vérvételt és pisit levettek, egy ctg-t feltettek és mindeközben élvezhettem a szülőszoba osztály-vacsora előtti bulis hangulatát. Jó volt, tényleg jó volt, kedves, közvetlen és bartáságos közeg volt. Még azt is végignézhettem, hogy hogyan vesznek fel egy szülni érkező kismamát, aki remegő hangon bírt csak beszélni, és akit kedvesen biztattak, hogy minden rendben lesz. A legmeglepőbb számomra mégis a fürdőszoba volt az előkészítőben. Vadi új burkolat, csillogó, ízléses csempe, menő szaniterek és tiszta zuhanyzó és WC. Mondjuk a mosolygó szülésznők is komfortérzetet adtak, de valahogy ez a barátságos fürdőszoba mégis mélyebb nyomokat hagyott bennem.
PB végül azzal küldött haza, hogy csak a bal oldalamon aludjak, üljek és létezzek. A jobb oldalt, ami eddig a jobb volt, azt felejtsem el. Elég lehetetlen vállalkozásnak tűnik mert egy percet sem tudok a bal oldalamon feküdni. Még álmomban is felébredek ha arra az oldalra keveredek, mert azonnal úgy érzem, nyakamban dobog a szívem. Most nem tudom, hogy a viszketés vagy a szívdobogás a rosszabb, de asszem választhatok.
Este azért hívtam PB-t a vérvizsgálat eredményéért. Persze minden negatív. Azóta eltelt 24 óra és tényleg kevesebbet viszketek. Mégis a bal a jobb.

egy átaludt éjszaka után

33. hét
77,4 kg

Hónapok óta most sikerült valami csoda folytán úgy átaludni az éjszakát, hogy egyszer sem volt senki pisilni. Reggel ijedten ébredtem, hogy már reggel van? Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy előző éjjel vagy 2 órán át pörögtem valami munkával kapcsolatos hülyeségen és mire végre elszenderedtem, megjelent a kis 4,5 éves, hogy pisilnie kell. Ő amúgy ezen a fronton kezd pszichológiai esetté válni, mert amióta arra edzünk, hogy egyedül aludjon el, bosszúból hajlandó akár bepisilni is, csak egy kis figyelmet kapjon és balhét csinálhasson. De ezúttal nem engedjük, hogy terrorizáljon. Kemények vagyunk mint a kő :)
Szegényke amúgy éppenséggel nincs a figyelem központjában, mert én ugye egész nap fekszem, keveset vagyunk együtt. Ő hajnalban beesik az oviba és délután mindenféle emberek szedik össze és hozzák haza jó esetben. Rosszabb napokon még elviszik ide-oda, amitől szerintem totál kifárad. Itthon viszont nemigazán találja a helyét, inkább lézeng mint játszik és inkább ellenáll mint csinál bármi olyat amit kéne. Tegnap meglátogatott legkedvesebb barátnőm és hozta magával az alig kéthónapos kislányát, aki pont nem érezte túl jól magát itt nálunk. Cs. azt mondta, hogy őt idegesíti, hogy sír a kisbaba. Szegénykém, ha tudná mennyit fogja még ezt hallgatni. Nagy és sok sokkélmény lesz itt még.
Én jól vagyok. A görcsök teljesen elmúltak, én is kezdem kipihenni magamat. Nem esik rosszul a fekvés, igaz inkább ülök mint fekszem és tegnap engedélyeztem magamnak egy kis lazaságot és picit felkeltem ezt-azt tenni venni. Jó volt, és még jobb volt hogy nem kell menni sehová. A fészekrakó ösztönöm beindult, holnap babaruhamosást tartunk (de legalább is válogatást). A gyerekszoba ugyan még sehol, egyelőre csak eldobozolni tudjuk a friss kis rugikat, de legalább már valamit tettünk a babavárás jegyében.
Kedden végre mehetek vissza PB, és nagyon remélem hogy megkönyörül rajtam és legalább házon belül engedélyez egy kis mozgást. Még nagyon sok tervem van, és egyre kevesebb időm.