2010. április 18., vasárnap

cumi vagy nem cumi

A második gyereknél lazulnak az elvek, oszlik a para és megjelenik a könnyelműség. Azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy V. jó gyerek. Alig van hangja, alig kíván figyelmet és alig követeli a nekivalót. Egyedül a gyomra zargatja 3 óránként, de ezt nem vehetjük rossz néven tőle. És mégis, a kényelmes szülők ilyenkor is inkább cumit tömnek a szájába, ahelyett hogy örömmel ugranánk és dajkálnák a kisbabát. Helyette megpróbálják becsapni a bébit és próbálnak időt nyerni, hogy kényelmesen meg tudjanak vacsorázni, esetleg még egy 15 perccel kitolhassák az alvásidőt vagy éppen csak tegyenek-vegyenek. A saját kényelmemért feladtam korábbi elképzeléseimet.
Sosem tetszett a cumi. Nem tartom édesnek ha cumi van egy gyerek szájában, és lám, most az enyém is cumizik. Azt azért nem mondhatom hogy önfeledten és tökéletes technikával, de pillanatnyi tűzoltásra azért jó. Látszólag azért jobban örül a saját öklének, amit még nehezen tud beletuszkolni a szájába, főleg mert a szája kisebb mint az ökle és még nem sikerült rájönnie hogyan tudja az ujját szopni és nem a torkába ledugni. Sokat látott anyukák szerint amúgy a cumit hamar le fogja váltani a saját kis ujjacskáinak egyike és akkor már nekem sem kell reklámoznom, hogy a gyerek cumizott, vagyis csak átmeneti a kompromisszum az elvek és a kényelmi szempontok között.

2010. április 9., péntek

bölcsi

Vili 10 hetesen talán elég nagy már ahhoz, hogy komolyan vegyük. Ezért is gondoltam, itt az idő, hogy felvegyem a kapcsolatot a bölcsivel és jelezzem, ez a kisfiú is szeretne majd odajárni.
Megdöbbenésemre - szemben a 4 évvel ezelőtti helyzethez képest - külön beiratkozó időpontot adtak meg. El is mentünk rá, azzal a naiv szándékkal, hogy 2012 januárjára beíratom. Akkor lesz ugyanis 2 éves az újszülött., pont jó kor bölcsisnek. A jól ismert bölcsődevezető majdnem kinevetett. Esélyünk sincs, leghamarabb 1012 őszén tudja felvenni, majd 3 évesen, azt is csak kérdőjellel.
Mit is mondjak, nem akadtam ki. Csak nevetek a dolgon. És persze keresem a lehetőségeket, hogy csak ez a kis sziget, amit mi úgy szerettünk, ilyen felkapott vagy a többi intézmény is így be van telve? Persze finnyás létemre akárhová nem adom be, akkor inkább maradjon itthon, végülis rugalmas munkaidőben dolgozom. De mégis mikor kellett volna jelentkezni? Amikor még odabent volt? De akkor meg még se neve, se lakcímkártyája. De honnan a sok jelentkező akkor? Vagy csak ők nem szeretnek minket, csak mi szerettük őket? Hm, csupa-csupa kérdés...

bánat

Anyukám március 24-én meghalt. Másfél évig küzdött a rákkal, ami olyan hirtelen, olyan váratlanul és annyira igazságtalanul támadta meg. Ti ismertétek, tudjátok hogy nem hozzá való volt, és mégis.
Azóta nehezen térek magamhoz és habár a mindennapokat izomból és megszokásból nyomjuk, az éjszakai ébrenlétek alatt csak rá tudok gondolni. Úgy felhívnám, úgy elmondanám neki, úgy szeretném, hogy velünk legyen, hogy a gyerekeket élvezhesse, hogy még egy kicsit az anyukám legyen.
Nem akarok szomorú bejegyzéseket írni, ezért sem jelentkeztem eddig, de nem tudom kikerülni se a szomorú hírt.