kontroll, vérvétel, szülésznő és ctg

37. hét

Tegnap jelenésem volt PB-nél, aki továbbra is csak annyit állapított meg, hogy a bébi nem óriás, inkább kicsi, de azért növekszik, ami jó, mert nem stagnál. Csinált flowmetriát (vagy mit) és megnyugtatott, hogy még fel fog hízni a gyerek három kilósra. Kedves volt mint mindig és alapos, kiegyeztünk az EDÁ-s szülésben és utamra engedett azzal, hogy már csak a kórházban találkozunk. Vége ugyanis a magánrendelői jelenéseknek. Előírt heti egy CTG-t, amit a fogadott szülésznőm fog majd végezni - hittem én, de mégsem így volt.
Ma ugyanis randevúm lett volna vele, vérvétellel és CTG-vel bővített ismerkedési találkozó. Azzal a céllal találkoztunk volna, hogy megbeszéljük, hogy mi és hogyan fog történni. Sajnos valamit félreértettünk, mert én ott voltam, ő viszont nem. Ebből az lett, hogy a vért a laborban vették le, amit nem bántam, mert ott úgy szúrnak, hogy nem fáj. A CTG-t meg megcsinálta egy másik szülésznő, aki ugyan kedves volt és készséges de sajnos én nem bizonyultam jó alanynak. Miután sikerült kettő használhatatlan, pontosabban értékelhetetlen CTG görbesorokat rajzoltatni a géppel, elküldtek reggelizni a büfébe és megjáratták velem a második emeletet háromszor. Persze amíg ment a használhatatlan CTG, végignézhettem, hogy hogyan vesznek fel ismét egy elfolyt magzatvizes kismamát, akinek nincsenek fájásai, megszemlélhettem, hogy a főorvos úr hogyan jár-kel az osztályon, és elszörnyedhettem, hogy a kismamák a kórházban milyen szarul néznek ki.
A büfé viszont jó élmény volt, fincsi volt a szendvics és bár magasak az emeletek a kórházban, azért megbirkóztam a háromszori emeletmászással. Mire visszaértem a szülőszobára, már telt ház volt. Császárra készültek, a két CTG foglalt volt - látszólag nagyobb hasú kismamákkal. Én tehát már csak a csili-vili szülőszobán kaptam helyet, ahol tátva maradt a szám. Óriási sarokkád, nagy szülőágy, vmi labda-székszerüség, zuhany, wc, lapostv és hifi torony. Még az újszülöttet szállító kiskocsi is be volt készítve kék és rózsaszínű pléddel. Színes falak, szines szalagfüggöny, minden új és tiszta, egyedül a CTG-t rögzítő gumi volt kevéssé gusztusos.
Ezen luxus körülmények között rögzített CTG vizsgálat is értékelhetetlenné vált, már-már aggódni kezdtem, hogy esetleg baj van, de végül aztán a szülőágyat is kipróbálhattam és fekve sikerült befogni a frekvenciát és mérni a szívhangot. Végül aztán elengedtek, de hétfőre vissza kell menjek és esténként számolnom kell a mozgást. Még jó, hogy hétfőn pont a választott szülésznőm lesz beosztva, így lesz alkalmam megismerni. Addig úgysem szeretnék szülni.

karácsonyi ajándék 2.

karácsonyi ajándék 1.

guminő

36. hét

Nem vagyok egy testimádó, nem szoktam saját és mások testében hosszasan gyönyörködni, sőt saját magamat sem nézegetem folyton a tükörben, még akkor sem amikor éppen nem vagyok bálnára hízva. Az utóbbi időben azonban egyre jobban foglalkoztat testem változatossága, pontosabban az a felfedezés, hogy milyen rugalmasságra képes egy női test. Ha csak azt veszem, hogy milyen jól elbírja a plusz 15-20 kilót egy-egy terhesség alatt, már eléggé meglepődök. No nem nyomtalanul rakódott rám a sok plusz kiló, klasszikus terhes jelenség vagyok, tolatós hassal és megvastagodott végtagokkal, kipárnázott dekoltázzsal és virsli ujjakkal. De tudom, hogy ez egy átmeneti állapot, a szüléssel a vizesedésből adódott püffedés azonnal lemegy, majd ahogy fokozatosan visszaenged az újszülött a mindennapokba, bízom abban, hogy leolvadnak a fölöslegesen felszedett kilók is. Az lep meg leginkább, hogy ebből a most nem annyira tetszetős bálnácskából milyen könnyedén és szinte nyom nélkül képes lesz a testem visszaalakulni normálisba, vagyis két ruhaméretet simán visszafejlődők és átlagos nő leszek ismét.
De nem csak a plusz kilók okozta változás tud meglepő lenni. Csodálattal nézem azt is, hogy amúgy nem túl hajlékony testem mikre képes mostanában. Nem szoktam kacifántosan ülni, de igy a 9. hónapba lépve a legkényelmesebb póz valami spárgaszerű ülés, ahol lábaimat szétvethetem (no nem azért). A csípőm olyan laza, hogy csak ámulok-bámulok, hogy hova tudom pakolni sonkáimat.
Viccesnek találom bőröm változásait is. Az anyajegyek egész sötétek lettek és lévén tél van, nincsenek pigment vagy májfoltjaim a túlzott napsütéstől, de hasamon már ott figyel a híres csík, ami helyesen, és igen csak girbegurbán elfelezi a pocakot jobb és bal féltekére. Ez is egy olyan jön és majd megy dolog. Örömmel veszem továbbá, hogy szemem alatt éktelenkedő szarkalábak alig látszanak, jóval fiatalabbnak tűnhetek így a házilag feltöltött ráncok nélkül. Sőt, arcbőröm sima mint amilyet mindig is szerettem volna, semmi ragya, de sajnos ez is el fog múlni és visszatérhetek az alapozók használatára.
Kicsit szászér hajam most dús és fényes. Sok időt és energiát nem fordítok a formázására, mert püffedt fejemhez egyik frizurát sem találom jónak, de szokatlan érzés bele-bele túrni és a hajzuhatagot felcopfolni. Ha fésülködök, alig találok hajszálat a kefében, és hajmosáskor sem kell a lefolyót külön tisztítani a hajszálrengeteg miatt, de sajnos ez is múló állapot.
Aztán a kedvenc témám: hihetetlen, hogy az én amúgy nem túl nagy melleim mivé válnak a szoptatás idejére. Nem valami lenyűgöző látvány, nekem legalább is nem tetszik. Nem csak az, hogy lufi méretű melleim lesznek, az ruhában még jól is jön mert eltereli a tekintetet máshonnan, de hihetetlen, hogy mekkora és milyen formájú mellbimbóim lesznek, amiken aztán ténylegesen tej áramlik ki. És majd ha vége a funkciónak, akkor visszatöpörödik normálisra, csak sajnos egy valami nem bírja majd a kiképzést: a bórom ezen a fertályon petyhüdt marad, vagy az izmok hagyják el magukat, ezt nem tudom, de lehet hogy eljő a pillanat, amikor a guminő egyes részeit külső beavatkozással kell korrigálni, mert mégsem működik mindene olyan jól.

felkészülés

35. hét

Nem nagyon foglalkoztatott eddig a szülés, a felkészülés és az előkészülés. De most már izgat és aggaszt a felkészületlenségem. Egyre égetőbb a kórházi csomag összecsomagolása, amit csak ímmel-ámmal csinálok, és most már meg kéne csinálni a gyerekszobát is. Egyetlen előrelépés, hogy végigdumáltam a szülésről vagy két órát egy hivatásos bábával. Hívhatjuk szülésfelkészítésnek is, bár én külön kértem, hogy ne csak a szülésről, hanem a gyermekágyas időszakról is beszéljünk, meg a szoptatásról. Nekem ezek ugyanis annak idején nehezebben mentek mint kitolni a gyereket. Meg hát kipréselni pár óra, viszont utána hetek, hónapok jönnek, amikkel meg kell küzdeni.
Van bennem egyfajta nyugodtság, amit valószínűleg a biológia intéz, mert semmi okom nem lehet rá, hiszen sehol sem áll semmi, még a két nap múlva beköszönő karácsonyi készülődés is csak mértékkel izgat. De maradjunk a szülésnél: valahogy nekem az első szülés jó élmény volt, ment magától, nem volt trauma, viszont volt EDA és ettől semmi elviselhetetlen fájdalom. Annál nagyobb sokk volt viszont, amikor az újszülött ott volt és sorba jöttek a nehézségek, szoptatás, sárgaság, fejben infúzió, sérvműtét, no meg a sok ingadozó hormon, amitől hol boldog hol végzetesen elkeseredett voltam. Az egész váratlanul és felkészületlenül ért. Tehát ez alkalommal annak éreztem szükségét, hogy erre a szülést követő részre készüljek fel jobban. Ráadásul most még nehezített a feladat, mert a 4,5 éves a fejemen fog ugrálni, miközben az újszülött a cicimet rágja. Persze rémképeket látok arról amikor megpróbál ő is kisbabává fejlődni és mondjuk előáll azzal, hogy szeretne ő is szopizni.
Meg az is fontos, hogy ez alkalommal ne túl korán vonuljunk be a kórházba. Kiokosodtam már nagyon ezen a téren is. És olyan jó, hogy nem kellett hozzá egyetlen szülésről szóló rémtörténetet sem végigolvasni. Felkészítőm kifejezetten jó tanácsokkal és háttéranyaggal látott el, tudom hogy mikor mit kell figyelni és mi miért történik. Ez megnyugtat. Mondjuk van még egy köröm a fogadott szülésznőnél, ő nyilván kicsit más szempontokat is felvonultat, de majd igyekszem ellavirozni kettejük között.
Meg egészen más trendeket tanultam újszülött szoptatásról is. Fura, mert volt pillanat amikor azt hittem, már mindent tudok, ahány szakkönyvet és szakvéleményt elolvastam annak idején a sok mellgyulladás után, csak erre engedhetett következtetni. Most még is annyira jó volt más nézőpontokat is hallani és segítséget kapni. Szerencsére elég sok idő telt el ahhoz, hogy kellő távolságból tudjak visszaemlékezni és felismerni, hogy mit és hogyan bénáztam akkor.
Úgyhogy egy csomó hasznos és új információval felvértezve készülök erre a második élményre. Biztosan más lesz: új doki, új kórház, új gyerek. Sok kérdőjel, sok teendő és sok újdonság. Még azért készülődnék 3 hetet, remélem a körülmények is így gondolják.

a bal a jobb

35. hét

Tegnap a kórházban landoltam, szerencsére PB ügyeleti idejében. Látogatásom oka a 3 nappal hamarabb kezdődött leküzdhetetlen viszketés, amely hasamon, nyakamon és lábszáramon jelentkezett éjjel-nappal. Kitartó viszketés ez, ami újra és újra támad. Egyetlen nyugalmat a zuhany jelentett, se testápoló, sem egyéb csodaszer nem tűnt megoldásnak. Aztán az internetet segítségül hívva hamar kiokosodtam, hogy ez máj és epe működési zavar lehet, de a terhességi toxémia előjele is. Egyik sem tűnt jó változatnak, így okulva legutóbbi felelőtlen kórházba menetelemből, felhívtam PB-t. Ismét lenyűgözött a szolgáltatás, amit nyújtanak. Ő nem volt elérhető, viszont felesége ígéretet tett rá, hogy visszahív, sőt megelőlegezett egy epesav túltengést.
Szerencsés helyzet alakult ki, mert az év legnagyobb havazása közepette indultam a kórházba, hogy PB megtekintse viszkető bőrfelületeimet. Araszolva, de valahogy mégis időben beértem, egy halványan világított, csendes épületbe. A kórház egész területe kihaltnak tűnt, a szülészeti osztály meg egyenesen üresnek. PB azért ott volt ahol kellett, végzett egy gyors UH-t, ebből kiderült, a bébi jól van. A viszketegséget meg feltételezhetően a megnövekedett méhemnek köszönhetem, ami elnyomja belső szerveimet, és ezért azok nem tudnak megfelelően működni. Azért egy sürgősségi vérvételt és pisit levettek, egy ctg-t feltettek és mindeközben élvezhettem a szülőszoba osztály-vacsora előtti bulis hangulatát. Jó volt, tényleg jó volt, kedves, közvetlen és bartáságos közeg volt. Még azt is végignézhettem, hogy hogyan vesznek fel egy szülni érkező kismamát, aki remegő hangon bírt csak beszélni, és akit kedvesen biztattak, hogy minden rendben lesz. A legmeglepőbb számomra mégis a fürdőszoba volt az előkészítőben. Vadi új burkolat, csillogó, ízléses csempe, menő szaniterek és tiszta zuhanyzó és WC. Mondjuk a mosolygó szülésznők is komfortérzetet adtak, de valahogy ez a barátságos fürdőszoba mégis mélyebb nyomokat hagyott bennem.
PB végül azzal küldött haza, hogy csak a bal oldalamon aludjak, üljek és létezzek. A jobb oldalt, ami eddig a jobb volt, azt felejtsem el. Elég lehetetlen vállalkozásnak tűnik mert egy percet sem tudok a bal oldalamon feküdni. Még álmomban is felébredek ha arra az oldalra keveredek, mert azonnal úgy érzem, nyakamban dobog a szívem. Most nem tudom, hogy a viszketés vagy a szívdobogás a rosszabb, de asszem választhatok.
Este azért hívtam PB-t a vérvizsgálat eredményéért. Persze minden negatív. Azóta eltelt 24 óra és tényleg kevesebbet viszketek. Mégis a bal a jobb.

egy átaludt éjszaka után

33. hét
77,4 kg

Hónapok óta most sikerült valami csoda folytán úgy átaludni az éjszakát, hogy egyszer sem volt senki pisilni. Reggel ijedten ébredtem, hogy már reggel van? Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy előző éjjel vagy 2 órán át pörögtem valami munkával kapcsolatos hülyeségen és mire végre elszenderedtem, megjelent a kis 4,5 éves, hogy pisilnie kell. Ő amúgy ezen a fronton kezd pszichológiai esetté válni, mert amióta arra edzünk, hogy egyedül aludjon el, bosszúból hajlandó akár bepisilni is, csak egy kis figyelmet kapjon és balhét csinálhasson. De ezúttal nem engedjük, hogy terrorizáljon. Kemények vagyunk mint a kő :)
Szegényke amúgy éppenséggel nincs a figyelem központjában, mert én ugye egész nap fekszem, keveset vagyunk együtt. Ő hajnalban beesik az oviba és délután mindenféle emberek szedik össze és hozzák haza jó esetben. Rosszabb napokon még elviszik ide-oda, amitől szerintem totál kifárad. Itthon viszont nemigazán találja a helyét, inkább lézeng mint játszik és inkább ellenáll mint csinál bármi olyat amit kéne. Tegnap meglátogatott legkedvesebb barátnőm és hozta magával az alig kéthónapos kislányát, aki pont nem érezte túl jól magát itt nálunk. Cs. azt mondta, hogy őt idegesíti, hogy sír a kisbaba. Szegénykém, ha tudná mennyit fogja még ezt hallgatni. Nagy és sok sokkélmény lesz itt még.
Én jól vagyok. A görcsök teljesen elmúltak, én is kezdem kipihenni magamat. Nem esik rosszul a fekvés, igaz inkább ülök mint fekszem és tegnap engedélyeztem magamnak egy kis lazaságot és picit felkeltem ezt-azt tenni venni. Jó volt, és még jobb volt hogy nem kell menni sehová. A fészekrakó ösztönöm beindult, holnap babaruhamosást tartunk (de legalább is válogatást). A gyerekszoba ugyan még sehol, egyelőre csak eldobozolni tudjuk a friss kis rugikat, de legalább már valamit tettünk a babavárás jegyében.
Kedden végre mehetek vissza PB, és nagyon remélem hogy megkönyörül rajtam és legalább házon belül engedélyez egy kis mozgást. Még nagyon sok tervem van, és egyre kevesebb időm.

vízszint

32. hét

Kedd este PB hívott föl, hogy mondjam már el mi a szitu. Hát igencsak meglepődtem és meghatódtam, ki is csordult azonnal a könnyem, főleg mert eléggé nyugtalan voltam már ekkor. Azonnal levett a lábamról a figyelmességével, főleg mert úgy volt, hogy majd én hívom őket este, ő ugyanis rendelési időben nem kapkodja fel a telefont, az asszisztensnőre van irányítva. Ez nekem azért szimpi, mert előző dokinál az volt a legdurvábbak egyike, hogy miközben kifeszítve a vizsgálószékben időztél, ő telefonált.
PB részletes beszámolót kért a történtekről, majd nagyon szigorú fekvésre ítélt. Azt mondta, nincs kecmec, fekvés van és segítség toborzása, nincs munka, nincs felkelés, sőt még köhögni és tüsszögni sem kéne nagyon, emelni, hajolni meg egyáltalán. Az ágy végét nyugodtan meg lehet emelni egy téglával és tilos elhagyni azt. Megfenyegetett, ha nem tudom megoldani, készséggel befektet a kórházba. Ez hatott, mert azt azért nem hiszem, hogy ilyen derűvel kezelném. Annál azért jóval jobban vagyok, mint hogy 1 hónapot a János kórház levegőjét szívjam - és akkor még nem is beszélek arról, hogy bármely pillanatban elrendelhetik a járvány miatti látogatási tilalmat. A lényeg persze csak annyi, hogy kellő mennyiségű magnézium szedése mellett ágynyugalom legalább a 34. hétig, de inkább a 36.-ig. Hihetetlen emberi volt, még azt is megemlítette, hogy tudja milyen nehéz ez főleg az év ezen időszakában, és nyugtatott, hogy nem lesz baj ha betartom az előirtakat, de azt viszont be kell tartani. Nagyon érzékenyen érintett mindez, ráadásul Cs.-el pont kettecskén voltunk mert M. persze a Loki-Liverpool összecsapáson időzőtt. Cs. meg amennyire jól nevelt és ahogy imádja ha telefonálok, alapos háttérzajt produkálva torka szadatából üvöltötte, hogy ANYA NE TELEFONÁLJ!
Amikor végre vége volt az orvosi intelmeknek és letehettem a telefont, és Cs. is abbahagyta a rosszalkodást, rám zúdult a kismamás érzékenység: bömböltem. Szegény Cs., sosem látott még ilyennek, odabújt, vigasztalt, kérdezte miért sírok, letörölgette a könnyeimet és akkor ott imádtam, hogy velem van és ott van és olyan amilyen. Kicsit megzavarodott szegény, mert nem tudtam neki jól elmagyarázni, hogy mi miért van. Nehezen aludt el, de reggel hősként és büszkén ment apukájával az oviba 6.45-kor.
Azóta én szigorúan vízszintesen a család kedvenc bútordarabján. Telnek a napok és nem tűnik rémesnek és vészesnek. Komoly stábot szerveztem magam köré, mindenki segít ahol és ahogy tud. PB azóta már látott és megnyugtatott, hogy nincs nagy gond, de azért fel nem lehet kelni. Jól esik feküdni, így tényleg nem fáj. És hogy a jó oldalát is lássuk: végre tudok pihenni, aludni és a lemaradásaimat megcsinálni.

kórház és kérdőjelek

31. hét
77 kg

Az oltás másnapján, vagyis pénteken kellemetlen, fájdalmas, ciklikus méhösszehúzódásaim voltak. Határozottan szülési fájásokra emlékeztettek, jóllehet azért azokból a nagyon kis tompákra. No de a 31. héten akár erős akár tompa, igencsak szokatlan és korai jelenség volna - gondoltam én. A napot lenyomtam minden fakszni nélkül, de azért estére beparáztam. Nem múlt a dolog, nem ritkult és nem gyengül, inkább ott volt folyamatosan és újra és újra. Jobbnak láttam elheveredni és várni. Hát éjszaka múlt el valamikor, reggelre csak kemény has maradt meg egy adag nyugtalanság. Ott lebegett a pénteket meghatározó egész napos hezitálás, hogy ugorjak be a dokihoz vagy sem, pánikolok vagy ez tényleg valami olyan amit komolyan kell venni? Ezen dilemasor mentén szépen el is telt a nap és mire megfogalmazódott bennem, hogy ez komoly, máris olyan későre járt, hogy telefonálni már nem lett volna ildomos. Nekivágtunk tehát a hétvégének. Sokat pihengettem, nem igazán csináltunk semmit, úgyhogy helyre is jöttem. Persze azért fájdogált a hasam, de most már azt hiszem el kell könyveljem ezt a terhességet hasfájósnak, mert a kezdetek óta érzem hogy valami történik odabent. PB azonban mindig mindent rendben talált és tulajdonképpen én sem éreztem sosem, hogy valami ne stimmelne.
Hétfőn aztán mégis úgy gondoltam, hogy felhivom a dokit. Aztán amikor tárcsázni kellett volna, inkább az asszisztensnőt hívtam, aki nem volt valami megértő, inkább leszidott, hogy miért csak most jelentkezek náluk és ilyen esetben azonnal kórházba kell menni, hogy rám nézzen egy ügyeletes orvos. Nem nyugodtam meg, és el is határoztam, hogy bemegyek.
Kicsit elbizonytalanodva az épületben kavarogtam, mert nem tudtam hova menjek, inkább fordultam volna ki, hogy ez hülyeség, nincs erre szükség. Az asszisztensnővel nem futottam össze és hát lévén új nekem még ez a kórház, nem is igazán tudtam kit és hol keressek. Aztán végül a nőgyógyászatra vetődtem, ahol pont egy nővér és orvos volt a pultnál. Gyorsan a szülőszobára vezényeltek és a doki jött is utánam hamarosan, kapva az alkalmon, hogy itt egy vizsgálható kliens. Rám kötöttek egy ctg-t, amin vagy 20 percig hallgathattam az ütemes szivverést, de szerencsére fájást nem produkáltam. Aztán a lelkes fiatal, ám kevéssé szimpi doki elvitt uh-ra meg vizsgálatara. Most már kijelenthetem, hogy a János kórházban nem divat a kismamákat felmászatni a kengyeles vizsgálószékbe, inkább szeretnek fekve vizsgálódni. Nem tudom melyik a jobb, de ez most kifejezetten fájdalmas volt. Nem tudom miért volt szükség rá - mármint a fájdalomra, mert pár hete átestem már méhszájvizsgálaton PB-nél és az teljesen fájdalommentes volt. Olyan érzésem volt, mintha rásegítene arra, hogy most itt valami baj történjen. Ezekután még ez az ifjonc Kovács dr még összenyomta a bébit is az UH vizsgálófejjel, hosszasan méregette a fejét és egyéb részét majd megállapította, hogy minden rendben van, megfelel egy 30 hetes magzatnak. Mentségére legyen mondva, hogy nem tudtam neki kapásból válaszolni arra a kérdésre, hogy hány hetes terhes vagyok. De nem is iparkodott kideríteni utána. Azzal engedett el, hogy jöjjek ha ismét panaszom van, és ő ha szeretném akár most is felvesz az osztályra. Hát rögtön mondtam, hogy semmi szükség erre ha mindent rendben talált (ez mekkora hülyeség, semmi bajom ezek meg be akarnak fektetni, hogy még tovább nézegessék hogy semmi bajom???) Az egész orvos-idegen beteg szitunak nem volt jó hangulata. Nem bírom az orvosok ilyen jellegű felsőbbrendűségét, amit már a második János kórházi díszpintynél is tapasztalok: egy húscafat vagy amit érdeklődés nélkül tili-toliznak. És azt hiszem még örülhetek, hogy PB betege vagyok, mert az volt az érzésem, hogy nagy tiszteletnek örvend és még a betegek között is jó hire van. A mellettem lévő ctg-n időző kismama rögtön rákérdezett, hogy tényleg a PB a dokim és tényleg olyan jófej?
A hideg zuhany otthon jött: rég nem látott vérfoltok jelentek meg a bugyimon. Hát ezért fájt az a vizsgálat. De most akkor hogyan tovább? Hívjam fel PB-t, hogy ez történt?

oltás

31. hét

Na, én a nagy oltás-ellenes ma mégis magamba döfettem a Fluval P-t. Én, aki az elejétől kezdve meg voltam győződve róla, hogy bullshit ez az egész és nem kell oltatni, se gyereket, se kismamát, maximum, vagy esetleg egészséges felnőttet, mára már elmondhatom, mindenki oltott a környezetemben. Sőt, kicsit megnyugvással tölt el a gondolat, hogy 2 hét múlva már védettséget élvezhetek és nem kell parázni, hogy mi lesz ha mégis elkapom a kórt. Némileg azért fel-fel sejlik a gondolataimban, hogy ha majd allergiás, asztmás, kruppos vagy ekcémás lesz a bébi, akkor mennyire fogom magamat felelősnek érezni és az oltással összefüggésbe hozni, de a mérleg másik oldala valahogy mégis ijesztőbb. Magas láz, ami szürke hályogot okozhat a babának, tüdővérzés és lélegeztetőgép mint a szövődmények velejárója? Kösz, nem. Akkor inkább egy döfés. Úgysem tudhatjuk, mi mindent okoz majd ez a döfés.
És sokan hülyének is néznek, minek kellett ez, minek az ovist beoltani (el se merem mondani, hogy engem is oltottak). A kérdés gyakran így hangzik: miért kell mindent elhinni amit mondanak, miért kell meghajolni a gyógyszerlobbi előtt, egy nagy lufi ez és nem rosszabb mint a szezonális influenza. Én nem vagyok ilyen összeesküvés-elméletes és hiszem hogy ez sokkal rosszabb mint a rendes, általunk ismert influenza, amikor coldrexel és neocitránnal kikúrálod magadat. Én már elhittem, hogy a kismamák és fiatal felnőttek a veszélyeztetettebbek és ezért inkább vagyok elégedett igy most, mint hogy azon parázzak, mikor robban ki az oviban a járvány. Most már csak az bosszant, hogy a csoport alig 20% oltott, tehát járvány biztos lesz és simán be fogják zárni az ovit is, csak hogy én miért szívok ezért? Mert a többi szülő elhiszi, hogy jó a gyereknek ha elkapja a betegséget??? Nincs igazság... lesz kényszerszünet.

pihenni kéne

29. hét

A kilókat már nem merem mérni. Tegnap két megjegyzést is kaptam, egyik szerint formásodok, másik szerint kikerekedett az arcom. Biztos hogy igazuk van! Én is látom, bár nem formát hanem egy nagy darab embertnőt, aki billegve halad, egyre kisebb a lendülete de annál több a terve. Éber éjszakáimon milliónyi teendő jut eszembe és lassan a pánik is elfog: mi van ha jön az influenza, mi van ha hamarabb születik a gyermek, gyerekszoba még sehol, az asztalos még fel se mérte a szobát, nincs bundazsákja a gyereknek csak csupa haszontalan ruhadarabja, munka frontján még nagyon sok a teendőm, még nincs kinek átadjam a dolgaimat, a karácsonyról nem is beszélve.
De le kell lassulni, ez igy nem mehet tovább, mert akkor tényleg nem 10 hetem van még hátra hanem csak mondjuk a fele. Pihenni kell, kötelező és nem ténykedni és nem terveket szövögetni.
Le kell keverni a dolgokat, nemet kell tudni mondani és vissza kell vonulni. Jó volna kicsit befelé is figyelni és nem csak kifelé, délutánonként 1 órácskára megállni és nem az egész napot végigtalpalva dolgozni. Meg kell hoznom az elhatározást: jövő héttől napi 1 óra kötelező pihenés, legyen az alvás, vagy feltett lábbal pihegés. Amúgy is jó lenne kerülni az embereket, lehet hogy idén inkább online szerzem be a karácsonyi ajándékokat?
Nehezemre esik elfogadni a korlátaimat, nehezen megy nem mindent bírni. Most nekikezdek a gyakorlásnak és felpolcolom a lábaimat!

undiságok

28. hét
74,9 kg / 101 cm

A kismama undorító! Egyre jobban ezt érzem. Ha ügyet sem vetek egyre vastagodó zsírpárnáimra, akkor is számos olyat találok testemen, ami nem tetszik! PB előírt 3x2 MagneB-t, ami úgy püffeszt, hogy puki versenyt nyerhetnék. Az étvágyam időnként, főleg a délutáni órákban, leküzdhetetlen és bármit bármivel el tudok fogyasztani, lehetőleg azonnal, állva, szájbatömve, jártamban-keltemben szanaszét morzsázva. És valahogy mindig sikerül a dekoltázsomba is beejteni jó néhány morzsikát, ami aztán kitüremkedő hasamon fennakad és úgy szúr, hogy vetköznöm kell. Az emésztésem körüli részleteket nem kívánom közhírré tenni, de annyi bizonyos, hogy sok a fölös ételbevitel és bizony a fölösleg távozik is. És milyen rossz ez az elevit székrekedős mellékhatásával ötvözve.
Aludni jól tudok, pontosabban sokat tudnék, ha tehetném. Szerencsére ekkor nem látom magamat, de volt már pillanat - nem egyszer - hogy saját horkantásomra ébredtem. Ez asszem a legmegdöbbentőbb, amit eddig tapasztaltam. Ehhez képest duzzadt melleim, áttetsző ereim és elszíneződött mellbimbóim szép látványt mutatnak. Ezen a fertályon az a legundorítóbb, hogy ha akarnék, narancssárga előtejet tudnék már most produkálni. Kikészít, vele együtt a gondolat, hogy hamarosan napi 8-10-szer csüng majd rajta az újszülött. Hát mit is mondhatnék, élesen él az emlékezetemben a 4 évvel ezelőtti szoptatásos élményhalmaz.
Amúgy az apró külsőségek mint fénytelen hajam, ami hetek alatt ledobja a festéket vagy fakó arcom már fel sem tűnik. És hogy a napos oldalát is lássuk, legalább a ráncaim feltöltődtek és habár már pingvinmozgással, de még fürgén töltöm a mindennapjaimat.

érzelmi hullámok

27. hét
74,2 kg

Kezdek egyre labilisabb lenni és úgy érzem, hogy gyermeteg módon viszonyulok a dolgokhoz. A minap megütött a gondolat: már nem sokáig lesz Cs. a figyelem központja, hamarosan osztódik minden. Kétely-hegyek vesznek körül, hogy fogjuk mi ezt jól csinálni? Hogy nem fog túl nagyot sérülni Cs. amúgy igen kis érzékeny lelkecskéje, milyen féltékenységi tüneteket fog produkálni és mennyire tudjuk az amúgy is elég makacs természetét normális mederben tartani és nem percenként átélni egy hisztirohamot? Nem tudom, és nem is fogom tudni. De most elkezdtem fázni tőle (de lehet hogy csak azért mert tegnap extra hisztis napot zártunk).
Önző módon kicsit nehezemre esik feladni ezt a mostani állapotot. Nem mintha lenne választásom. Pont kezdtem érezni, hogy ez így jó, erre borul a rend. Hiányozni fog a munka is, mert azért hajlamos vagyok azt gondolni, hogy csak én tudom jól csinálni, de hát ezt megpróbálom parkolópályára tenni. Úgysem tudok mindig mindent én csinálni. Elég lesz a két gyereket ellátni.
A hasam ismét kősziklává alakult. Nem tudom mi az oka, de fáj is rendesen. Éjjel arra ébredek sokszor, hogy kőkemény. Mozgást is elég keveset érzek, valahogy emlékeimben Cs. többet ficánkolt és erőteljesebbeket rúgott. Kedden megyek 4D-re meg vizsgálatra, majd konzultálok PB-vel.

elmaradva

26. hét
73,9 kg

Lemaradtam... mindennel. Az írással, az odafigyeléssel, a kismamasággal. Annyira lefoglalnak a munka körüli teendők, hogy fel sem tűnik hogy reppennek a hetek. Már mindjárt itt a 30. hét, ami számomra már a visszaszámlálást jelenti, és még úgy érzem nem is vagyok igazán terhes. Igaz, ez nem egy állandó állapot. Múlt hétvégén kifejezetten nyűgös kismama voltam, kősziklát hordoztam a hasamon, egész hétvégén kőkemény volt és fájt. Akkor M. rám pirított, hogy pihenjek többet. Helyette fellapoztam a 4 évvel ezelőtti feljegyzéseimet, és hétre pontosan ugyanez történt akkor is. Megnyugodtam. Meg ráfogtam a drasztikus 25 fokos hőmérsékletzuhanásra és az ezzel járó viharos széllökésekre, a frontok jövés-menésére és lenyomtam két többfogásos kajás vendégséget a héten (nálunk persze, és nekem kellett főzni).
Most már jobban vagyok, túl a terheléses cukorvizsgálaton, ami fele olyan rossz mint azt én gondoltam volna. Furcsa mód nekem ez az első ilyen élményem. Legutóbb ez a vizsgálat elmaradt. A cukros lé, amit inni kell, teljesen fogyasztható, ha kellő mennyiségű citrom kerül bele. A két óra a kocsiban elvacogva meg nem is volt annyira hosszú. Az eredmény úgyis sokára lesz meg, és már teljesen mindennapi helyzetnek érzem a tűszúrást. Már az 5. vérvételemen vagyok túl ezalatt a 6 hónap alatt. Állítólag egy még lesz (meg ha levetetünk őssejtet, akkor még plusz egy).
Más nagyon nem történik. Leszámítva talán, hogy voltam azóta egyszer PB-nél, aki ismét cuki volt és habár elég rohanós volt a hangulat mert egy szülés megcsúsztatta a beosztását, igy is kellő időt és energiát forditott rám. Szokásos ultrahang - minden alkalommal megnézi a gyereket a gépen! Minden rendben találtatott, kis diszkurzus az új influenzáról, egy negatív Leiden szindrómás lelet és semmi egyéb. Legközelebb 4D-s mozizás várható, ahová M-et is megpróbálom elcipelni.
Oltás terén továbbra is bizonytalan vagyok. A gyerekorvos is lebeszélt, vagyis most már majdnem mindenki ellenzi. totál zavar alakult ki bennem, remélem megúszom az oltást.
A gyereknek amúgy a fiúk szerint már van neve, Cs. rendre ezen szólítja, ami engem megzavar és félek amiatt kell majd neki ezt adni, hogy ő ne zavarodjon meg, pedig még nem is tetszik teljesen. Amit én szeretnék, azt meg M. nem szeretné, tehát még mindig egy helyben toporgunk.
De még van idő...
A kismamatorna a Montevideoban szuper-szuper. Alig várom az új alkalmakat.

összefoglaló

24. hét
73 kg / 98 cm

A dolgos hétköznapok és a teendők végtelenített listája nem teszi lehetővé, hogy rendszeres és tematikus bejegyzésekkel frissítsem a blogot, így most összefoglalót tartok.
A gyermek hosszas nyugalmi állapot után végre újra virgonc és ugrabugrál-rúgkapál. Nem kevés aggodalom és külön figyelem után értük el ezt az állapotot. Persze visszaemlékszem, így volt ez Cs.-el is, hogy pár napot nem mocorgott. Most is rettentő hosszúnak tűnt ez az idő. Azóta viszont mintha talpalna az alsó szerveimen, állandó pisilhetnéket előidézve. Valamelyik nap a derekamat is elintézte, mint egy lumbágós vénasszony, úgy közlekedtem, illetve igyekeztem nem közlekedni. Szerencsére egy erdei kirándulás és egy áhított háborítatlan éjszaka helyretette a dolgokat.
Az éjszakák leginkább eseménydúsak. Cs. újabban kétszer-háromszor is ébred és hív. Én pattanok, viszont utána órákon át csak fekszem és pörgetem az agyamat. Alvásról ilyenkor szó sincs. Reggelre bóbiskolok el, akkor viszont már kelni kell. Így szerintem napi 6-7 óránál többet nem töltök alvással, ami azért igen csak fárasztó. Délutáni szundi szóba se jöhet, így marad a korai lefekvés, akkor még megy ugyanis az alvás.
Nagyon furcsa felfedezést tettem. Ha beveszem reggel a terhes vitamint, kisebb az étvágyam napközben. Ha nem veszem be, mindent és állandóan meg tudnék enni. Így is tudnék, de kisebb a kényszer. Így hát szedegetem. Persze a fránya kilók másznak és mintha turbóra kapcsoltak volna. Igyekszem odafigyelni, reggelente gyümölcsös-joghurtos műzlivel indítok, napközben meg próbálom a salátákat előnyben részesíteni. Az a baj, hogy ezeket mind szeretem és lelkesen eszem is, de melllé sajnos a normál konkrét kaja is elfér.
Lelkem néha labilis. Egyik este azon pityeredtem el, hogy a Cs a vadi új párszáz forintos tescos pólóját kilyukasztotta. Nagyon mókásan néztünk ki, mert a gyermek legyinktett, hogy nem baj anya, majd megvarrod, én meg potyogtattam könnyeimet. Szerencsére M. nem volt itthon. A türelmem nem a régi. Elég könnyen elfogy és szegény gyermek látja kárát. Sajnos nem is nagyon tudom elfojtani ezen felindulásaimat.
A H1N1 mizéria kikészít, teljes döntésképtelenségbe taszítva. Mindennap más véleményt hallok és érzek magaménak. Ha belegondolok, nem szeretném beoltatni magamat, de persze a vírust sem akarnám elkapni. Talán nem is a betegség mint olyan aggaszt, hanem a sok rémhír, amit a terhesekre mondanak. Persze homeopátiás orvosunk ellenzi az oltást, a háziorvos bizonytalan, PB sem mert egyértelmű állásfoglalát tenni, bezzeg az immunológus rokon meg kérdés nélkül a védőoltást szorgalmazza. Na de akkor mi legyen?

rend és kilók

23. hét
71,3 kg

Elindultak a kilók... nem is csoda mert egész nap csak ennék. Mondjuk folyamatosan és egyfolytában. Fékezhetetlennek tűnő étvágyam meg kétségbe ejt, mi lesz itt? Bálnásodás? Nem akarok újra óriásira nőni, nem akarok az evésre koncentrálni, nem akarok folyton zabálni! Pedig mostanában leginkább a kaja és az alvás érdekel. Tegnap is sikerült volna már 8-kor lehunyni szemeimet, no persze csak a jól megérdemelt vacsora után.
Visszanéztem legutóbbi terhességemről maradt feljegyzéseimet és azt látom, hogy 28 hetesen voltam 71 kg. Azzal vigasztalom magamat, hogy akkor 5 kiló mínusszal indultam, vagyis 23 hetesen már 7,5 kiló plusznál tartottam, most meg 'csak' 5 mászott fel. Mondjuk ha elérem az akkori végső súlyom, még mindig 5 kilóval kevesebbet fogok hízni, mint 4 éve. Ezt eredménynek kéne értékelni? Nem tudom, de minden esetre jövőhéttől megyek kismama tornára. A jóga nem nagyon jött be, meg nehezen is tudom megoldani az esti időpontot. Ez a sok kismama foglalkozás viszont egyre jobban korlátoz a kötelességeim elvégzésében, pedig azokra is kell azért időt és energiát szentelni. Főleg, mert rám jött, hogy rakjunk rendet magunk körül. Mindent a helyére akarok tenni, most még ameddig van bennem erő és lendület. A lakást is csinosítgatom, a minap hirtelen felindultságból amig a 4 éves fürdött átrendeztem a nappalit. De leginkább munka frontján próbálok rendeződni. Ezért is van, hogy egyre kevesebb időm jut élménybeszámolókat tartani. Mondjuk olyan sok dolog nem is történik, éppen nem kell menni se vérvételre, se egyéb orvosi időpontra. Na nem sokáig, hó elején ismét jelenésem van.

depi

22. hét
70,5 kg / 97 cm

Elviselhetetlen vagyok, kedvetlen és hisztis, tele nyűggel és nyafogással. Ezért nem is írtam, mert a monitor duplán sugározná a negatívumomat.
Lekonyuló kedvemet bébiruha vásárlással próbálom felíveltetni... kevés sikerrel (mármint a bébi ruhák gyűlnek, jókedv nem).
Jó hír viszont, hogy kedvenc blogerinám tegnap este kipottyantotta a kislányt. Lassan fel is merem hívni és kikérdezem, addig elégedjetek meg annyival, hogy 3800 g és 56 cm.
Egyetlen vigaszom a nagy nihilben, hogy még csak 5-6 kiló plussznál tartok... ezzel vigasztalódtam tegnap este is, majd egy csokis pudingot bekanalaztam... de jobban lettem tőle :)
ígérem összeszedem magamat és érdekesebb és értelmesebb posztokkal jelentkezek újra.

szindróma

20. hét

Hosszú idő után végre találkozhattam PB-vel.. De fura volt, mert nem nagyon láttam értelmét a megjelenésnek, hiszen a napokban voltam komoly nagy UH-n, tudom hogy a gyerek jól van, én szintén, akkor minek kell ez a kör?
Kis csúszással bejutottam és hamar vicces volt a helyzet, mert PB is érezte, hogy velem semmi gond, tök fölösleges ez itt most. De aztán gyorsan kreáltunk. Kiderült hogy nincs is még kiirt időpontom, így ezt is megbeszéltük, meg hogy nem tervez arra az időre szabit. Ennek legfőbb oka, hogy felesége akkor nagy pocakos lesz. Ezen eléggé megrökönyödtem, mert úgy tudtam nemrég szült. Aztán lenyomoztam, hogy egy év különbséggel születik majd a második. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz referencia egy szülész-nőgyógyásznak.
Amíg ezt latolgattam előkerült a háziorvos által már firtatott leiden szindróma. Amióta testvérkémről kiderült hogy véralvadásgátlóval kell döfködje magát, azóta minden női családtagot ezzel stresszelnek, így hát én is veszélybe kerültem. Eddig ellenálltam, de ebben a pillanatban nem volt esélyem elbagatelizálni a dolgot. Rögtön beutalóval távozhattam. PB szerint egy időzített bombával állunk szemben ha pozitív lesz az eredmény. Szerencsére erre 4 hetet kell várni, ami annyiban jól esik, hogy addig sem tudok a lehetséges bajomról és nem fontolgatom a betegség vele járó kellemetlenségeit, mint hogy napi egy tűszúrás, no EDA és császár esetén még spinálisról sem lehet szó, nyomják rögtön a maszkot aztán szevasz. Szóval most drukkolok, hogy én biztosan nem örököltem azt a gént ami ezt a leiden szindrómát hordozza. Végülis én vagyok az aki legkevésbé hasonlít a család női tagjaira.

genetikai UH 2.

20. hét
69,8 kg / 96 cm
becsült magzati súly: 350 g

A pár héttel ezelőtti csalódásomat sikerült helyrehozni azzal, hogy eljutottam a Magzati Diagnosztikai Központba, ahol 21. századi körülmények között, netto 15 perces ultrahangvizsgálattal megállapították, hogy a gyermek nagyon jól van. Még mindig fiú, ami most már tényleg véglegesnek tűnik. Minden szerve ép és egészséges, a mért értékek alapján pedig tökéletesen megfelel a korának. Megnyugodhatok, mert a leletek jók, semmi panaszom, semmi bajom, a gyerek is vígan el van, fejlődik és egyenlőre jól viselkedik.
Külön nagy élmény volt, hogy most először egy portrét is láthattam a fejlődő bébiről, amit aztán fényképen és DVD-n is megkaptam. Volt itthon aztán nagy mozizás. Csipesz szerint rá hasonlít a kistestvére. Ezt mondjuk nem tudom miből látta, mert egyenlőre inkább emlékeztet egy kis tarajos dinora mint egy kisimult babára (vagy egy 4 évesre). De legyen igaza!

vérnarancs pisi

19. hét
69,7 kg

Tegnap este frászt kaptam. Sikerült ugyanis vérnarancs színű pisit produkálnom. Végigfutott az agyamon, hogy milyen bajaim lehetnek: kilyukadt a hugyhólyagom, ami szerintem totál reális, mert az utóbbi hetekben alig tudom kipréselni a sok folyadékot rajta. Az is lehet, hogy elkaptam valami szörnyű hugyúti fertőzést ami nem jár fájdalommal, de az is lehet, hogy simán csak vérzek. Ez utóbbit eléggé cáfolni látszott a fehér bugyim és fehér WC papír is. Fájdalmam vagy egyéb tünetem nem volt, így értelmetlennek tűnt ez a véres jelenet. Kénytelen voltam tehát kizárni a durva fertőzéseket is. Maradt a google és az öndiagnózis. Szerencsére az internet józanabbul gondolkodik és a sok orvos válaszol rovatban már mások feltették a kérdést. A válasz gyorsan jött és megnyugtató volt: a narancssárga vizelet nem utal betegségre. Valamilyen piros étel festi meg a pisit. Uh, de nagyot sóhajtottam, de mi az ami megfesti? Nem kapcsoltam túl gyorsan, pedig délelőtt egy egész nagy üveg céklás zöldséglevet döntöttem be tízórai gyanánt. Tehát meg volt a kis ludas, így nyugodtan mehettem aludni. De azért még ma délután is vicces szinben pompázott a wc kagyló.

szülni is kell?

19. hét

Azt hiszem most kezdem csak felfogni, hogy a terhesség végén szülni is kell. Nem mintha ez olyan félelmetes dolog lenne, de azért mégis kicsit néha azt érzem, átugranám azt a fázist. Na de, ha már ezt nem lehet, akkor viszont itt az ideje, hogy elgondolkozzak azon, hogyan is akarok szülni. Persze vannak helyzetek, amikor nincs választás, de legalább valami tervem vagy elképzelésem legyen. Ha a 2005-ös szülésélményemet kéne megismételni, akkor abban benne lennék. Az zökkenőmentek, normál szülés volt tervezett EDA-val. Viszont a kórházi tartózkodás egyáltalán nem volt jó, sőt kifejezetten rossz emlék maradt.
Azóta új orvos, új kórház kíséri majd az eseményt. Vajon ez most milyen lesz? Kell szülésznő, vagy mit nekem flanc, megy az anélkül is? Esetleg dúla? Gátvédelem, málnalevél, hókusz-pók? Vagy preferáljam a császárt, mert az a tutti, akkor nem éri baj a kényes szememet? Legutóbb korábbi szemműtéteim miatt volt orvosilag javasolt az EDA. Most is mehet úgy? És maradjak a kórházban, vagy esetleg check-oljak ki saját felelősségre? Nagyon sok kérdés és bizonytalanság forog az agyamban, még hogy a második könnyebb. Dehogy könnyebb.
Már azt sem tudom, hogy mikor kell felhozzam ezt a témát az orvosnál. Nem akarok túlbuzogni, de felkészületlen sem szeretnék lenni. Na most akkor mit és hogyan?

genetikai UH

18. hét

A terhességi protokoll szerint az AFP eredmény ismerete alapján a 18. héten végzik a genetikai ultrahangot. Azt gondoltam ez valami katartikus élmény lesz, sok D-vel meg hosszan tartó végtag és belsőszerv számlálással. Hát rosszul hittem. A János kórházi genetikai ultrahang erre nem alkalmas. Itt nincsenek 3 meg 4D-k, meg babamozi meg körítés, itt kökeményn futószalag van jövő-menő orvosokkal és mindenféle kis- és nagymamákkal.
A kiváncsi és érdeklődő kismama hamar elveszti lelkesedését, mert egy miniatürizált fekete-fehér monitoron keresheti ficergő gyermekét. Én mondjuk alig láttam valamit. Tudom, tudom, ez részben az én hibám is lehet, mert aki ilyen vaksi mint én, ne várjon sokat. De ez komolyan nagyon gáz monitor volt, leginkább egy szovjet gyártmányú televízióhoz hasonlított, amit azzal próbáltak dizájnolni, hogy nem feketek, hanem piszkos szürke plasztikba öntötték. A képernyője picurka volt, a doboz mögötte meg nagy, olyan igazi korszerűtlen darabról van itt szó. És hogy ne legyen könnyű dolga a kiváncsi anyukának, még jó messzire is helyezték ezt a készüléket, majd plusz nehezítésként beengedték a reggeli napsugarakat, amik olyan szépen tükröződtek az amúgy meglehetősen poros felületen, hogy csak sejthettem, hogy ott egy gyerek is felbukkan. Az élményt az tetőzte, hogy a vetítést Molnár doktor vezényelte (aki legutóbb PB-t helyettesítette a rendelésen). Ezúttal sem győzött meg arról, hogy kedves és jófej orvos volna, így most már csak abban reménykedek, hogy amikor majd beesek szülni, nem ő lesz ügyeletben.
Teljesen azért nem vagyok csalódott, mert a gyermek jól van, mért adatai megfelelőek, seggel lefelé, fejjel felfelé helyezkedik el és lelkesen rúgkapál odabent. A neme minden bizonnyal még mindig fiú, így ebben sem történt változás. És hogy valami nagyon jóról is beszámoljak: PB-vel összefutottam a folyosón, aki kedvesen és mosolygósan fogadott, kikapta kezemből a mappácskámat és tüzetesen átlapozta, majd megdicsérte az AFP leletemet. Még a hogylétemről is érdeklődött és biztosított róla, hogy ha bármi probléma merülne fel, keressem a szomszédos szobában. Így végül mosolyogva távoztam és máris feltárcsáztam régi jó ismerősömet, aki hamarosan rendes és igazi babamozit vetít nekem.

nyaralás vs. itthoni lét

18. hét
68,6 kg / 93 cm

Már egy hete itthon vagyunk az alig két hetes nyaralásból de úgy tűnik, mintha idén még nem is pihentünk volna. Jobb lenne havonta egy hetet pihenni és hármat dolgozni, a terheseknek meg lehetne ez 2 hét munka, 2 hét nyaralás. Az is igaz, hogy gyerekkel nyaralni nem mindig pihentető. Az olvasás élménye csak emlék, a napozás és ejtőzés lopott 5 percekre koncentrálódik, aludni is csak addig lehet, ameddig a gyere húzza, viszont lehet naponta fagyizni, megállás nélkül a vízben pancsolni és akár egész nap mesefilmet nézni. Ez utóbbi csak lehetne, ha a szülői szigor nem szólna közbe.
Arra kellett rájöjjek, hogy a munkás hétköznapok inkább engednek fellélegezni. Akkor ugyanis ha gyorsan végzem a munkám, jut egy kis szabadidő is. Sőt, amióta gyerekem van, kifejezetten szeretek egyedül lenni. Kifejezetten jól esik elnyúlni a kanapén és pihegni egy-egy negyed órát anélkül, hogy bárki is feltűnne. Ráadásul, ha munka van, akkor be lehet illeszteni egy-egy luxus programot, mint kozmetika, kismama masszázs, barátnős ebéd és kávézás. Tehát nem érdemes a nyaralásra várni, mert az inkább fárasztó, mint pihentető. Bár lehet hogy nem jó nyaralást választottunk, mert egy all inclusive 5*-os luxusszálló 24 órás magyar gyerekanimációval pihentetőbb lett volna... csak hát mégis együtt akartunk lenni. Na ez sikerült.
Itthon persze azért kemény is tud lenni az élet, mert ez sem szálloda, így nincs ki felszámolja helyettem a fiúk után hagyott rémes állapotokat. Arról nem is beszélve, hogy két hét szabi után a munka is extra. Hát nagyon igyekszem behozni a lemaradásaimat. Olyannyira képes vagyok belefeledkezni szerencsétlen és sanyarú helyzetembe, hogy fel sem tűnik, hogy a gyerek odabent meg már erősen rúgkapál és hallatja hangját. Nem is most kezdte, még a nyaralás vége felé indított a mutatvánnyal, ami igen egyedi. Ezúttal nem sejtetős pillangószárnyak simogatását észlelem, hanem egyértelmű, ám egyenlőre finom rúgásokat. Megnyugtató érzés azért érezni a mozgását.
A hasam nagyon nagy. Én magamat olyan 6 hónapos terhesnek mondanám. Mások is furán néznek, amikor meghallják, hogy még csak a 18. héten vagyok túl. Öltözködni szerencsére így könnyű, mert számos nem terhes ruhám is jó még de a terhes cuccok is jól mutatnak már. Még nem vagyok bálna, habár a kilók másznak felfelé. A kismama masszőr kegyes velem és meg szokott nyugtatni, hogy ez csak víz, és kerüljem a sót és akkor jobb lesz a helyzet, nem fogok úgy püffedni.
Aludni egyenlőre még jól tudok, bár egyre gyakrabban ébredek hajnalban mélázni. A fekvés sem mindig a legkényelemsebb már. Ezért beszereztem egy óriás kígyót, aki beköltözött a nagy ágyba. M. nem nagy barátja ennek a jószágnak, de nekem jó, hogy van mit magam köré tömködni. Ez az óriás szoptatós, kismama kényelem párna remélem jó szolgálatot tesz majd.

balatoni nyár

16. hét

És ha már elkezdtem megszakítani a nem írást, egy gyors beszámolót is megejtek pihenős napjainkról. Kezdeti zökkenések után, egész jól megy már ez a pihi. Volt egy megszakítás: 6 órás veszprémi kórházlátogatás után már egész jól vagyunk. Egyik biciklis akció során ugyanis M. eltörte tenyerén lévő aprócska csontját, amiről állítólag alig lehet megállapítani, hogy valójában törött vagy sem. Mondjuk majdnem rá ment a nyaralási idill, mert a 6 órás várakozás senki idegének és lelkének nem tett jót, de már ezen is túl vagyunk és egyenlőre nincs gipsz se. Azóta csak a tökéletes strandidőt várjuk.
Én viszont néha aggódók. No nem a törött csont miatt, eb csont beforr... de nem észlelek még semmilyen mozgást. Nincsenek lepkeszárnyak és nincs még kapirgálás sem, csak bizonyos mozdulatoknál olyan, mintha beakadna valami ott belül és nem tudná eldönteni két szervem, hogy melyik akar inkább felül lenni. Nem fájdalmas, csak nagyon fura érzés, amikor is végül valamelyik győz és felülkerekedve elfoglalja a helyét. Leginkább ahhoz hasonlítható, mint amikor egy jól kifejlett 8 hónapos rúg egyet az anyjába. Persze erről szó sincs, ez a gyerek még nem rúg, illetve nem lehet érezni, de mindig megijedek, amikor megjelenik ez a fura érzés.
Tegnap pedig, budapesti tartózkodásom során meglátogattam az egy hetes unokahugicát. Elszörnyedtem: ilyen kicsi egy újszülött? A miénk is ekkora lesz? Annyira a 4 éves méreteihez szoktam, hogy el sem tudom hinni, hogy lehet három kilós is egy baba. Na, majd ezt is megszokjuk.

férfi uralom

16. hét

Azt igértem nem hallotok rólam. De muszáj mégis közzé tegyem ma szerzett élményeimet. A nyaralást megszakítva egy reggel fél hetes AFP vérvétel és pisi leadás igazán jól eső program volt. Délutánra pedig egy aktuális orvosi vizit is becsusszant. Ez utóbbi elég nagy csalódás lett, mert imádott PB nem volt jelen. Sajnos betegségre hivatkozva csak a helyettesítője, egy nagyon nem szimpi Molnár nevű fogadott, aki még arra sem vette a fáradtságot, hogy felálljon, amikor kezet nyújtott. Igaz, kellő alapossággal, de enyhe lekezeléssel ismertette a kombinált teszt eredményét és egy gyors ultrahangot is végzett. Kevés volt a körítés, nem magyarázott sokat, fotót sem nyomtatott, inkább csak nyugtázta, hogy minden 16 hetesnek felel meg.
VISZONT, megállapította többször is, hogy ez a bébi kukit növesztett a lábai közé. Akár honnan is nézte, az eléggé fiúsnak tűnt. Örültem, asszem leginkább annak, hogy kiderült és most már tudjuk mire készüljünk. Viszont gondolkodóba ejtett, mert egyetlen jó fiú nevet sem tudok felsorakoztatni, bezzeg lány nevünk teljes egyetértésben rögtön az elejétől volt. Abban azért megállapodtunk otthon, hogy nem fogjuk felfedni a kitervelt nevet - ha végre sikerül egyben kiegyezünk, csak amikor már megszületett a ded. Még kb 24 hét... utána meg végleg átveszik a férfiak a hatalmat.

nyaralunk!

15. hét

Most nem mérem a kilókat és a centiket. Most nyaralunk! Végre valahára közösen, együtt, hárman a nyugalom szigetén, a Balaton partján a mi kis kuckónkban. Ez az igazi kikapcsolódás, kellemes meleg, friss levegő, jó könyvek, finom kaják és sok alvás. Még a 4 éves is rájött, hogy reggel jó aludni , és semmi értelme felkelni hétkor amikor negyed kilencig is lehet durmolni.
Két hét jár nekünk ebből a pihenésből és ha az idő is kedvez, itt maradunk az utolsó pillanatig. Persze ez nem all inclusive nyaralás, mert a kaját nem készíti el helyettem senki, a ház takarítása is vagy egy napomat elveszi, de valahogy még ez is jól tud esni. Ez most nem olyan mint a szokásos hétvége, amikor lerohanunk és két éjszaka után már húzunk is vissza haza. Most kiélvezzük a nyarló adta nyugalmat.
A közös programtervek listája meg hosszú, benne biciklizések, kajakozások, kirándulások, sok-sok lubickolás, néhány ismerős meglátogatása, és még sok-sok más. De elsősorban együtt akarunk lenni és a városi kötelezettségeinkre nem gondolni. Így tessék megbocsátani, ha egy kicsit eltűnök.

masszázs

15. hét
66,0 kg / 93 cm

A kismama kényeztetése most már tényleg elkezdődött. Heti egy jóga és most már heti egy masszázs is bevonult az életembe. Luxus ez, tudom, de ki kell élvezni, ki tudja lesz-e még alkalmam a terhességre és ha igen, két gyerek mellett biztos még kevesebb kényelemmel járhat.
Kacifántos az ismeretség, de a lényegen nem változtat. Van egy kedves nő, aki hivatásszerűen masszíroz kismamákat, készít fel szülni készülő párokat, lép fel dúlaként, vagy jár ki házhoz szoptatási tanácsokkal. Ha én ezt 4 évvel ezelőtt tudtam volna! Minden bizonnyal megúszom a mellgyulladások nagy részét.
Tehát Kati nagyon finom, lágy, kellemes, kényeztető masszírozással hajtja ki belőlem a már most felgyülemlett vizet, lazítja el feszítő izmaimat, miközben pedig kellemes hangon, hasznos tanácsokkal lát el. Inkább párbeszéd ez az utóbbi, amolyan igény szerinti dolog, így kezdő kismamiknak kifejezetten hasznos lehet. De hát én sem vagyok haladó még, van mit tanulni. az egész testemet átmasszírozta, egy órán át tart a kényeztetés. Relax ez a javából.
Örülők, hogy van ilyen és még jobban örülök annak, hogy én is megtaláltam és megengedhetem magamnak ezt a luxust. Persze főleg engem kényeztet, nekem tesz vele jót, de ami jó a maminak, jó a babának is. mondom én. És ha már a 4 éves mellett az új gyerekre kevés figyelem jut, legalább ilyenkor szóljon rólunk a dolog. Hát szól.
Szeptembertől pedig kismama tornával bővül a wellness program.

kismama jóga

14. hét

Modern kismama lévén én is ellátogattam egy kismama jóga órára, hogy megtapasztaljam, mi is az. Sajnos eddig semmilyen jóga élményem nem volt, a tesómat láttam néha a balatoni nyaraló teraszán lábakat emelgetni, de több nem. Egy közeli, nem jóga központban tartott órára mentem, ez kényelmes, ez megoldható. Hát nem volt tömeg. Összesen két jógázni vágyó és egy jóga oktató terítette be a teret (ebből én voltam az egyik) Tehát-e meglehetősen családias felállásban jöttek a ki és belégzések, a nehéz egyenes hát tartása és a könnyednek látszó, ám mégis elfeledett izmokat igénybevevő végtag emelgetés. Másfél órát tartott a szeánsz és habár még nekem némileg idegen a spirituális vetülete-e mozgásnak, úgy érzem jó lesz.
Miután a gyermek mozgását még sajnos nem érzem, így ő egyértelmű jeleket nem adott le, hogy ez neki mennyire jó, vagy sem, de miután szeretem azt gondolni, hogy a gyereknek az a jó ami az anyának, igy hamar megállapítottam, hogy jó neki.
Úgyhogy heti egy kismama jóga egy amúgy gyermekmegőrzőként működő családi ház egyik szobájában tökéletes lesz a modern kismamának. Azért felmerült bennem, hogy ellátogatok még más helyekre is, hogy legyen viszonyítási alapom, mert nehezen tudom megítélni, hogy szakmailag mennyire volt rendben az óra.

lelet

14. hét
66,3 kg / 92 cm

Köszönet a korszerű technikának! Egy sms, két kattintás a neten és máris látható az eredmény! A kombinált tesz immárom mindenki számára elérhető, ingyen végzik a Sejtbanknál. Mégis megdöbbenek, amikor vannak kismamák, akik nem is hallottak róla. Nem vagyok egy nagy kismamáknak szóló újság olvasó és az on-line média is csak néhány forrására vagyok rákattanva (poronty.hu), az orvosom és környezetem nyomja az infót. Így tudtam, hogy modern a technika, a szűrés pedig jó dolog.
Az eredmény ennek ellenére túl sokat nem mond, pedig alaposan áttanulmányoztam a MoM-ok, PAPP-A-k és szabad ß-hCG szintekről szóló írásokat. Ez bizonyára gyenge képességeimnek tudható be. Szerencsére ezt a leletet kiállítók is sejtik, ezért egyértelművé tették, hogy a lelet eredménye negatív, a Down-kór valószínűsége esetemben 1:36.000-hez, míg a 18-as szindróma, amiről szerencsére azt sem tudom micsoda, kevesebb mint 1:50.000-hez. Fellélegezni lehet, és abba meg nem kell belegondolni, hogy még hány más baja lehet egy magzatnak.

ciciket ki!

13. hét

Nem szokatlan jelenség, hogy a kismama ciciket növeszt. Méghozzá szokatlanul jó ciciket. És ezen még dobhat egy jól megvásárolt melltartó is! Nagy felfedezés ez számomra, mármint hogy milyen mutatós dekoltázsom fejlődött így a második trimeszter elejére. Most, hogy ezt a felfedezést megtettem, igyekszem kellemesen kivágott topokban lejteni, hogy mások is észrevegyék előnyeimet. És ha már a seggem nagy lett - ami ráadásul eddig sem volt kicsi - azóta külön fontos, hogy a tekintetek jó helyre irányuljanak.
A tunikák tehát kivágottak, nem is kicsit. És már nem óvatoskodnak az emberek, rákérdeznek: mikor fog megszületni?

gasztro tippek

13. hét

Az elmúlt időszakban jó sok újdonságot hallottam, pedig egyetlen egy kismamás szaklapot sem olvastam. Legutóbbi találkozásunk alkalmával PB kiábrándított, hogy a gyümölcs nem is olyan jó ám. Szerinte sok zöldség, kevés gyümölcs, kevés szénhidrát, kevés zsír és sok folyadék a kismama táplálékának összetevője (a fehérje kimaradt a listából, de gondolom az olyan közepes mennyiség lehet). Hát a kevés gyümi meglepett, mert azt hittem, hogy az egészséges kismama nyomja magába a gyümölcsöt. És ráadásul szívesen is teszi. Én biztosan. Vajon tényleg nagy baj ha sok dinnye fogy? Hm, kár, mert eléggé jól esik.
Megtudtam továbbá, hogy a kurkuma szép bőrt csinál a gyereknek, úgyhogy azóta minden zöldség sárgás szinben pompázik, ami kijön a serpenyőből.
A hét felfedezése pedig az avokádós-paradicsomos sült cukkini és sült paprika saláta. Elég bizarul hangzik, de isteni finomra sikerült. Ezek voltak itthon, ebből készült kaja és elfogyott hipp-hopp!
És pár hete ismét a víz a nyerő. Szerencsére elmúlt a kellemetlen mellékíze és nem vágyom tovább a cukros löttyökre. De jó!

legújabb felfedezésem: kismama kényelem

13. hét

Mint kismama ruhaboltos, nem biztos hogy a leghitelesebb tőlem kismama ruhákról posztot olvasni. Vagy pont igen? Nem tudom, de a minap megvilágosodtam! Felfedeztem a kismamák legkényelmesebb viseletét! Ebben a melegben ugyanis nem könnyű praktikusan, kényelmesen és szépen felöltözni. Viszont rájöttem a megoldásra! Szellős tunika pamut leggings-el! Sosem hordtam leggings-t eddig, habár tudom, nagy divat most. A minap viszont előhúztam egyet a fiókból (mert van nekem azért, csak eddig tartogattam a megfelelő pillanatra). És micsoda ötlet volt! Szellősen libbenten benne ide-oda az év egyik legmelegebb napján! Azóta felfedeztem a szekrényben még jópár alkalmas tunikát és beszereztem még néhány leggings-t. És habár sokan kérdezik, hogy nem melegít-e, a valászom: NEM, sőt, izzadó csombikáim belseje nem ér össze...

a kistesó playmobil figura

13. hét
66 kig / 91 cm
CRL: 6,6 cm

Gumimaci előlépett ökölbe szorított playmobil katonává. Cs. már régóta playmobilkatonázza a kistestvérét. Ebben némileg én is hibás vagyok, mert próbáltam számára érthetővé és elképzelhetővé tenni ezt a kistesó ügyet, amikor is az egyik playmobil gyerek-, és majd anya majomhoz hasonlítottam a kistestvére növekedését. Ez odáig fajult, hogy ő másoknak is elmeséli, hogy a kistestvére olyan mint egy plamobilkatona. Olyan nagyot éppenséggel nem is téved, habár arányait és textúráját tekintve azért erősen sántít a dolog.
Azt viszont láthattuk - mi szülők, hogy harcos katonáról van szó, mert erősen ökölbe szorított kézzel kalimpált a 12. heti tarkóredő méregetős ultrahang vizsgálaton. PB, aki számomra most már tényleg a szuper-szuper orvosok megtestesítője, nagy lelkesedéssel és precizitással próbálta kihámozni az ujjacskák számát, de csak hosszas kisérletezés után tudta leszámolni mind a tízet. A leltárt tehát nagyon alaposan elvégezte, minden végtagját, belős szervét, azok szerkezetét gondosan végigvette és nekünk, hozzá nem értőknek, türelmesen magyarázta, mi hol van. Egyszer felkiálltott, hogy jaj, ott látok valamit a lábai között, de aztán hamar korrigált, hogy akár nézheti semminek is, így a kérdés továbbra is nyitott maradt. Mondjuk engem ez egyáltalán nem izgat, semmi türelmetlenség nincs bennem a gyermek nemének felfedésével kapcsolatban.
A kombinált teszt vérvétele is megtörtént másnap, ami mindössze 7 percembe került (leszámítva az utazási időt). Lenyűgöz, hogy így is meg lehet szervezni a betegellátást. Külön bejegyzést fogok szentelni PB és csapata hatékony szolgáltatásainak taglalására, mert csak ámulok-bámulok. Az eredmény sms-ben érkezik a közeljövőben.
Amúgy meg valaki végre leírhatná részletesen és érthetően, hogy hogy van ez a kombinált teszt, AFP és integrált tesz szürő halmaz, mert én elvesztettem a rálátásomat!!! Segítsetek!

eröltetett menet vagy szabadság?

12. hét

Ismét szabadságon! A kis négyéves elutazott a tengerhez! A lelkes nagyszülők bepakolták az autóba és leautóztak vele a horvát partokra. Nem kis dilemmát okozva ezzel nekem, hogy akarom-e hogy vigyék vagy sem. Mert hogy azért mégis csak külföldre viszik, ráadásul nem vagyok biztos benne, hogy 70 éves apósom annyira penge már az utakon, meg mégis ott az a végtelen tenger, ez a pici fiú meg habár nem eszetlen, de balesetek és véletlenek vannak, elég ha egy motoros végigsüvít a parti sétányon. Folytassam? Aztán győzött a jót akaró anya, aki mégis csak örül, hogy elmehet a gyereke a tengerre és lubickolhat a sós vízben, ehet finom halat és élvezheti a nagyszülői kényeztetést, ami gondolom napi 3 jégkrémből és néhány plusz müanyag játékból is áll majd.
Mindeközben mi, aggódó és fellélegzett szülők itthon lubickolunk a kötetlen szabadidőnkben. Ma vasárnap van és addig aludhattunk, ameddig csak szerettünk volna. Én ma reggel még kétszer is álomba kényszerítettem magamat, mert ilyen nap talán 1-2 van egy évben. Tegnap este meg órákon át néztem a bugyuta TV-t, és jó volt. Pedig nem is volt jó adás...
A hét viszont már erőltetett menetben zajlik majd. Ma még lehet lazázni, igaz az is rendrakással és kis munkával dúsítva, de így is öröm, hogy nem lopott perceket kell kihasználni ezen fontos teendőkre.
A hét további napjaira tervezett teendők listája viszont hosszú, nagyon is hosszú, Van benne sok munka, még több itthoni teendő és háztartás, kedvenc barátokkal való lemaradásbehozása és saját társadalmi és kultúrális igények kielégítése, no meg egy kis nászutas hangulat meg női kényeztetés: shopping túra!
Aktív 'szabadság' van kilátásban és reméljük hatékony és nem fárasztó lesz. Ezúttal két hétig tart és talán a kistesó is előkelőbb szerepet kap majd. A lelkiismeretem ugyanis nem jó. Szinte nem is foglalkozom vele, leszámítva azt a pár alkalmat, amikor szóbakerül. Az is igaz, hogy pont abban az időszakban vagyunk, amikor már nem kínoz a hCG okozta sok tünet, viszont még nem mocorog, így akár el is feledkezem róla könnyedén. Remélem nem kórós a helyzet.
Két nap múlva ismét UH, tarkóredőmérés, és az integrált tesztet is megcsinálják. Újabb kővet lehet legurítani majd, reméljük.

elhagy a testem

11. hét
65,6 kg / 90 cm

Mindig nagy csodálattal néztem azokat a nőket, akiknek a pocakjuk szépen lassan középről kigömbölyödve növekszik napról-napra és a teniszlabda lassan sárgadinnyévé és végül egészséges görögdinnyévé alakul. Ezek az UFO nők kategória számomra, ugyanis elképzelhetetlennek tartom, hogy úgy is lehet terhesnek lenni, hogy nem rögtön azzal indít az ember hogy seggre és combra szélesedik és az első három hónap nem arról szól, hogy megduplázza pisztolytáskáit és körbebéleli medencetájéki csontozatát biztos tartalékkal. Nekem ugyanis már most eltűnt a derekam, megnőtt a fenekem és kezd összeérni a combom. A megnőtt melleim meg semmivel sem mutatnak jobban mint egykori kisebb mivoltukban, mert mindenem nőtt hozzá, az arányok sajnos nem változtak, a bálnásodás elindult. Habár ijesztő számomra, hogy nincsenek kézzelfogható tüneteim és még leküzdhetetlen éhséget sem éreztem már vagy egy hete, mégis valahogy sikerül folyamatosan és egyfolytában ennem és az evésre gondolnom. A kilók és párnák eredete tehát egyértelmű, de elfogadhatatlan. A testem kezd nem az enyém lenni, az érzés és látvány sem tetszetős. Alig várom, hogy belekezdhessek a most oly népszerű, már-már kötelező kismama jógába, ami valószínűleg nem fog fogyasztani, de legalább a lelkemet megnyugtatja, járok mozogni.

szabadság

11. hét
65,2 kg / 88 cm

Különös helyzet van ugyanis a 4 éves egyik nagyszülő párossal nyaralni ment. Nagyon vártam ezt a hetet, láttam előre, ahogy reggelente 10-ig alszom majd és utána könyvet olvasgatva és a tv előtt punnyadva töltöm majd a napokat, néha egy kis látszatmunkával fűszerezve. De nem ez történik. Pont nem, mert éppen akkor, abban a pillanatban, amikor leadtunk Cs.-t a nagyszülőknél, bennem valami leküzdhetetlen tettvágy tört elő és fészekrakásszerű szindrómát figyelhettem meg magamon. Rögvest nekiestem az évek óta halogatott lomtár rendbetételének és a gyerekszobában található játékhalom és kinőtt ruhák átválogatásába. Azt érzem, ki kell használni az időt és ameddig még van bennem lendület és erő, elő kell készíteni mindent, amit csak lehet, jóllehet igen korai ez még. Persze azt is tudom, a nyári laza hangulat nem fog decemberben elkapni, akkor inkább hajtás és karácsonyi előkészületek lesznek majd a fókuszban. Így hát, megadtam magamat a lendületnek és két napi kitartó pakolás után végeztem a helység rendbetételével. Mostanra minden szépen a helyén, dobozok feliratozva, lomok eltávolítva, én elégedetten, nyugodt lélekkel indultam el tegnap este egy közösségi programra. Ilyen is ritka, hogy férj és feleség kézenfogva indul el este a városba és nem siet haza a gyermekfelügyelőt leváltani, majd másnap gondtalanul kialudni magát. Persze ez a luxus, vagyis a nyugodt alvás csak azoknak jár ki, akik nem időre járnak dolgozni...
A szabadágot az teszi még nagyon kellemessé, hogy az elmúlt a kínzó hányinger! Szintén vasárnap óta nem jelentkezik a kellemetlen érzés és a kívánósság és undorodás is mintha visszavett volna. És a 10-ig alvások is elmaradnak, mert reggel energiabombaként ugrok ki az ágyból. A tünetek is jelzik, eljött a második trimeszter.

fiú vagy lány?

10. hét
65,2 kg / 87 cm

Ahogy telik-múlik az idő és egyre több ember számára világos a helyzetem, mindenki első kérdése, hogy tudjuk-e már, hogy mi lesz? Én mondjuk tudom, hogy egy gyerek lesz, és persze egy fiú után lehet hogy kicsit jobban meghatódnék egy lány hallatán (és majd láttán), de egyelőre egyáltalán nem izgat a téma. Pontosabban, egyre jobban kezd foglalkoztatni, hogy vajon ez normális, hogy nekem tök mindegy hogy fiú lesz-e vagy lány?
Ha csak a praktikus oldalát nézem, akkor a fiú a legkényelmesebb változat. Mindenünk van ami fiús és mindenünk jó állapotban van, nem amolyan levetett göncökről és eltört játékokról van szó, hanem gondosan megőrzött jó kis cuccokról. Ráadásul erős többlet van mindenből, úgyhogy pont ideje volna, hogy kihasználás alá kerüljön a sok-sok gyerekcucc, hogy utána fájó szívvel megválhassunk minden fölöslegesen tárolt dologtól.
Ha viszont lány lesz, akkor kénytelen leszek bevásárolni rózsaszín csodákból és megannyi lányos játékból, amitől már végkép kinőjük az amúgy nem is annyira piciny lakásunkat.
Ha azt nézem, hogy ki tud jobban eljátszani egymással, két fiú, vagy egy fiú egy lány, akkor sem hiszem hogy ez számít majd nálunk, mert sokkal inkább az lesz a gond, hogy nagy a korkülönbség.
Vagyis teljesen mindegy, hogy mi lesz. Mindkettőnek van előnye és hátránya, és akár mekkora közhely is, legyen egészséges és jófej a gyerek. Meg különben is, már minden rég eldőlt, csak mi még nem tudjuk. Akkor meg minek agyalni rajta?

időzavar

10. hét

A minap regisztráltam egy kismamáknak szóló hírlevére, ahol majd mindig az aktuális hetemhez tartozó információt küldik. A regisztráció menete nagyon nem volt felhasználó barát, aminek köszönhetően a születéskalkulátorukat hatszor kellett kitöltsem. Ennek köszönhetően viszont megtudhattam, hogy két különböző időt is számolt nekem: egyszer 10, majd 9 hetesre minősített, jóllehet az általam megadott UM garantáltan ugyanaz volt, sőt, minden alkalommal január 23-át adta meg várható születési dátumnak. Elbizonytalanodtam. Van itt valaki, aki pontosan meg tudja mondani, hogy hogyan is kell számolni a terhességi heteket és a szülés várható időpontját?
Egy másik oldal szerint ugyanis január 21. a várható időpont és betöltött 10 hetes vagyok! Egy harmadik oldal viszont január 20.-t adja meg a baba érkezésére.
A pörgentyűs örök naptár megint mást számol: ott bőven a 11. hétben vagyok és a gyerek január 21-én fog megszületni.
Legutóbb PB csak 8 hetesnek találta a gumimacit, pedig akkor már a 9. hetet tapostam.. Ő legalább még nem nyilatkozott várható születési dátumról.
Hagyatkozva magamra és két független forrás eredményére én a betöltött 10. hét és a január 21.-vel számolok.

éjjelek és nappalok

9. hét
65,8 kg / 88 cm

Ma éjjel, amikor a 4 éves ismét anyázni kezdett (na nem úgy), teljes nyugalommal vándoroltam át hozzá és vigasztaltam, hogy az ágyban elvesztett nono - ami a mindennapjaink nélkülözhetetlen kelléke - nem tűnt el, csak az ágy azon sarkában kucorok, ahol pont nem kereste. Szóval miután beigazgattam a nonót és betakargattam a gyermeket, teljes beletörődéssel nyugtáztam, hogy ismét olyan évek következnek, amikor nem lesz átaludt éjszakám. Ez egyenlőre nem a 4 évesen múlik, mert ő ritkán veszti el a nonóját éjjel, de valami miatt mégis fel kell kelljek az éjszaka valamely szakában. Így terhesen leginkább egy biztos pontra számíthatok: pisilni egyszer, de inkább kétszer biztosan kell, jóllehet minden lefekvés előtt gondosan elintézem ezen kötelességem. De ha esetleg kimaradna valami miatt ez a programpont, akkor egyéb tényező biztos felébreszt. Mostnában az égő gyomrom háborítja az éjszakát, később meg félek, a majd egyre terebélyesedő testem és amorf formám. fog akadályozni a zavartalan alvásban. Az éjszakai felkelésnek nálam egy nagy hátulütője van, hogy utána nehezen és csak sokára tudok ismét visszaaludni, van hogy egyáltalán nem. Ilyenkor ugyan kiválló gondolataim vannak mindig, hihetetlen elánnal tudnék nekikezdeni bizonyos dolgoknak, de persze az éj leple alatt csak gondolati síkon maradnak meg a tettvágyaim. Reggelre sajnos fáradtan, megviselten és álmosan nyugtázom, hogy lenne sok minden amit csinálhatnék, de legszívesebben aludnék.

a kívánós kismama undorodik

10. hét

Nem tudnám felsorolni, hogy hány féle ételt kívántam az elmúlt hetekben, de biztosíthatok mindenkit, hogy könnyen zavarba hoznám bármely neves étterem étlapját. Köszönhetően kreatív konyhai ténykedéseimnek, ezeket elég jó százalékkal mindig el is készítettem majd rendre be is termeltem, jóllehet néhányra volt, hogy napokat kellett várni. És kifejezetten örülök, hogy eme kismamás tulajdonság élénkíti konyhai aktivitásomat és arra ösztönöz, hogy gyakran ellátogassak a piacra is, vagyis biztosan jó alapanyból készült étkek kerüljenek ki a kezem alól. Nagy szerencsém van, hogy az év ezen időszakában számos idény gyümőlcs és zöldség sorakozik a piaci kofáknál, könnyű ugyanis bármit összedobni. A hús valahogy nem vonz nagyon, de most hogy eszembe jutott a máj, rögves le tudnék gyűrni belőle egy párat akármilyen formában (na jó, nem nyersen). Összeségében inkább zöldségek és gyümölcsök kerülnek a tányérra. A joghurt tiltott listás, de a natúr vajkrém favorit.
Eddigi életem során, legalább is amióta tart a nagy ásványvíz kultúra, szinte csak vizet ittam. Meleg italnak kávét fogyasztottam sokféle változatban. Ez utóbbi kilőve, gondolni sem bírok meleg italokra, bár megannyi koffeinmentes változat is sorakozik a polcon, tehát akár ihatnék is, de nem tudnám letuszkolni. Ugyanígy vagyok a vízzel is. Most nem szeretem. Nem finom, pontosabban rossz ízű és hányingerkeltő. Így hát tartalmas, ízesített, lehetőleg jó cukros italokat kíván ez a gyerek, ami több okból is előnytelen: magas a cukortartalma, drága és macerás (el kell érte menni a boltba). Arra azért rájöttem, hogy vízzel hígítva mindegyik legalább olyan jól fogyasztható, sőt talán jobb is úgy és máris biztosított a folyadék mennyiség is.
Az ételek szaga, de leginkább gondolata még mindig gyomorforgató számomra. Ahol eddig rendszeresen kajáltam, egy jó hírű kifőzde összes kajája rögvest kihoz a sodromból, és ahogy elhaladok mellette be se merek nézni. A saját készítésűből pedig az egyszer nagy lelkesedéssel és ízletességgel elfogyasztott étel másodszorra már undorító lesz és szegény a kukában kénytelen landolni.
Édességet alig eszem. Nem mintha amúgy nagyon édesszájú lettem volna, de meg-meg tudtam kívánni egy jó csokitartalmú desszertet. Most nem, a csoki egyáltalán nem hiányzik, pedig a héten a születésnapomon volt torta is, de még mindig a hűtőben figyel és várja hogy valaki elpusztítsa. Hát nem én járok rá, az is biztos.
És hogy mi a három napja áhított étek? Paprikás krumpli és meggyes pite (mert hogy nem kívánok édességet, ugye)

gumimaci

9. hét
65,4 kg / 87 cm
CRL: 1,76 cm

Tegnap újra jelenésem volt a rendelőben. Lelkesen, kicsit izzadó tenyérrel mentem, mert újra és újra kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy jól van-e az a gyerek. Ha nem lennék terhes, akkor valószínűleg előtte megittam volna egy pohár bort, mert kedvenc barátnőmmel pont lógós napot tartottunk és együtt ebédeltünk, de két terhes nehezen iszik ebédre bort, így maradt a natúr feszültség (meg ha nem lennék terhes, minek mennék terhesgondozásra?)
Kicsit csúszott most a rendelés, megváratott valamelyest a doktor úr és a váró is igen zsúfolt volt, mert éppen a szomszédos fogorvosi rendelés is zajlott. Persze a zsúfoltság itt annyit jelent, hogy 5 fő volt még a váróban rajtam és az asszisztensnőn kívül. Ez a régi helyen az 'üres a váró' kategóriába tartozott volna.
Szerencsére viszont a várakozás nem volt hosszú. Bent meg minden rendben zajlott. A kis emberkezdemény egész normálisan néz már ki. Vadul ver a szíve, van feje, teste és a végtagkezdeményei is kivehetőek. Megdöbbentem, hogy dr P.B. milyen szeretettel és kedvességgel beszélt az én kisbabámról. Mintha ő is elérzékenyülne minden alkalommal, amikor meglát egy ilyen kis lubickoló alakot. Viccesen legumimacizta, ami nagyon tetszett, mert ezt otthon jól elő tudtam adni a 4 évesnek és tényleg elég gumimacis a kis gömb kezecskéivel, úgyhogy ezen jót derültem. Aztán kicsit beszélgettünk, egy gyors rákszűrés, ami annyiban megdöbbentő volt, hogy alkalmam nyílt megvizslatni magamat belülről a mellettem lévő monitoron keresztül (na nem, annak segitségével). Ilyet még nem láttam korábban és nem volt nagyon tetszetős, de érdekes élménynek elkönyvelhető. Kedvesen és türelmesen mindent végigmutogatott a doktor.
Egy valami nem tetszett: visszaminősített 8 hetessé, úgyhogy megzavarodtam.

a meg nem értett

9. hét
65,9 kg / 86 cm

Mindenki azzal jön, hogy én nem örülök eléggé. Nem tudom miről beszélnek, mert én nagyon is örülök, csak van megannyi mellékes tényező, aminek nem örülök.
Például egyáltalán nem vágyok a 4 évessel való manőverezésre, ami a kis tesó fel - és majd bevezetéséhez kell. Aztán, mégis csak mindennap egy külön túlélés, hiszen alig bírok a rossz közérzetemmel, a kínzó hányingerrel és az erőtlenséggel. Nem bírok hosszan állnva maradni, le kell ülnöm újra és újra. Ráadásul ha hirtelen felállok, elsötétedik a világ és attól félek, elájulok. Ezek mellett össze-vissza kívánok mindenféle kajákat, majd amikor megeszem, rosszul leszek tőlük és órákig kínoz a kavargó gyomrom. Ha viszont nem eszek semmit, akkor meg ki akar lyukadni a belem.
Továbbá, el-el fog egy-egy ideges hisztiroham, amikor idegesít a 4 éves és a nagy kérdőjelekkel néző apukája, aki folyton csak azt kérdezi, hogy most meg mi bajod van? Még jobban idegesít, hogy nincs 10 percem nyugiba lenni. Meg ha van is tíz percem, akkor miért nincs még 10, meg még 10, meg még 100.
És attól is ki vagyok, hogy egyes családtagok személyes sértésnek veszik, hogy nem hívom fel őket és örömujjongások kíséretében nem mesélem el nekik a nagy hírt, hogy utána végighallgassam, hogy mennyire kell vigyázzak majd magamra, és ez fantasztikus, no meg, hogy ők mennyire örülnek és majd milyen nehéz lesz, mert Cs. majd milyen féltékeny lesz. Nem, ez egyáltalán nem esik nekem jól, sőt, kifejezetten terhes, és sokkal terhesebb mint terhesnek lenni.
Úgyhogy ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy örülök, de nem vagyok a legjobban, ezért talán az idillinek hitt terhesség egyenlőre szenvedés, és hagyjanak békén az illemek és kötelezettségek, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy jópofizzak, viselkedjek és végighallgassam a sok jótanácsot.
Hát ilyen egy szarfej terhes, pont ilyen nem akartam lenni.

új dimenziók

8. hét

Teljesen új dimenziók nyíltak a számomra. Rájöttem ma ugyanis, hogy főzni pikk-pakk is lehet és újra megéreztem, hogy főzni jó. Az elmúlt két-három évben nemigen töltöttem sok és értékes időt a konyhában, igyekeztem a minimál megoldásokat megtalálni, habár szeretek és tudok is főzni. Az elmúlt években valahogy mindig úgy alakult, hogy csak akkor álltam neki rendesen főzni, ha esemény volt. A mindennapokban nem került a tűzhely bekapcsolásra. Az elmúlt egy hétben azonban több kaját dobtam össze pillanatok alatt mint az elmúlt egy évben összesen. Persze az ok egyértelmű, könnyen és gyorsan megkívánok ételeket és egyszerűbb elkészíteni, mint utána járni.
A másik új élményem, a nyugalom. Olyan szokatlan nyugalom lett úrrá rajtam, hogy nemigen hoz ki a sodromból semmi. Több kellemetlen esemény és bosszantó, váratlan körülmény lepett már meg az utóbbi időben, de megdöbbentő nyugalommal és realitással kezeltem őket.
És végül, amint leginkább meglepődtem, hogy már most kezdem a fészekrakást.

paramama

8. hét
65 kg / 86 cm

Kezd elérni a kismama-para. Lankadnak ugyanis a tüneteim és ez aggaszt, mintha elmúlt volna, mintha egy átmeneti állapot lett volna mindez és visszatérünk normál üzemmódba. Azért nem teljesen igaz ez sem, mert kezdem túllépni a jóllakott óvodás formát és a non-stop kajálhatnék is arról tanúskodik, hogy a bébi cseperedik. De jó lenne ezt tudni is, alig várom, hogy ismét egy felvételen láthassam. Mostanra már maszatból talán miniatürizált gyerekké lépett elő, már magzatnak hívják és nem embriónak, sőt számos kalkulátor azt írja, fejlődnek a végtagkezdeményei és belső szervei láthatóvá válnak.
Nem nagyon tudom elképzelni, hogy milyen volt a kismamák élete internet és ultrahang nélkül, de én asszem függő vagyok. Naponta nézegetem, hogy hány milliméter, mekkora súlyú és mit tud. Ráadásul, ameddig nem rúgkapál, tutti nem hiszem el, hogy jól van, így az ultrahang is jöhetne már.
Mindeközben kicsit hiányzik a kényelem, a pihenés, az hogy terhes lehessek, az hogy mindent rá lehessen fogni erre az állapotra. Mert most nem vagyok az, nem engedhetek meg magamnak semmiféle délutáni alvást, kényeztetést vagy effélét, marad a munka és a 4 éves, aki ráadásul júliustól kihagyja az ovit is. Na az lesz csak igazán kemény menet.

emlékek

7. hét
65,2 kg / 86 cm

Előkerült az a kis füzetke, amiben 4 évvel ezelőtt vadul jegyzeteltem koraterhességi tüneteimet. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy akkor mindössze 60 kg voltam és 10 cm-el volt laposabb a hasam. Mondjuk ebből gyorsan ki is következtethetem, hogy az a plusz 5 kiló hol leledzik. Megállapítottam továbbá a régi feljegyzések újraolvasásakor, hogy akkor kevésbé voltam rosszul, ritkábban kellett orvoshoz menni és többet mozogtam. Még síelni is voltunk 9 hetesen és szobabicikliztem rendszeresen. Most csak tespedik, mondván a doki azt mondta ne ugráljak. Igaz, a hasam már akkor is rögvest nőni kezdett, akárcsak most. Így aztán, meg az emlékek további előhívására, a régi kismamaruháim is előkerültek. Háááááááááát, eléggé elszörnyedtem a sok régi gönc láttán. Gyorsan lefeleztem a kínálatot és délután leakasztottam egy nacit a boltban magamnak. A nem kismamás nadrágok ugyanis már nem jönnek rám. Juj, mi lesz itt.

luxus rendelés

6. hét
65 kg / 85 cm
CRL: 0,58 cm

Ma volt a nagy nap, ma találkoztam először az ajánlott szülész orvosommal. Kicsit izgultam, mert hogy azért mégis csak fura beesni egy tök idegen helyre, ahol azzal kezdi az ember, hogy terhes. Semmi felvezetés, semmi előélet, csak simán terhesen nyitni. Aztán persze lehet, hogy mások is ezt csinálják, de nekem fura még mindig.
De hát ez ma már késő gondolat volt. Az időpontra el kell menni, hát mentem.
Ez egy olyan rendelő, ahol van kint egy asszisztensnő, aki kedvesen maga mellé ültetve felveszi a sok-sok adatot, amit azonnal számítógépbe pötyög. Itt nincs kórlap, itt számítógép van, papírt csak a beteg kap dolga végeztével. Van viszont mappa. Kaptam ugyanis egy csodás logós mappát, benne mindenféle infóval, mint pl a terhesgondozás protokollról, amiben még az is szerepel, hogy mikor hol kell megjelenjek milyen célból, de a kórház alaprajza is benne van, meg hogy mit kell majd vinni a kórházba. Ez utóbbi kicsit korai, de annál hasznosabb kezdő kismamáknak. Ebbe a mappába gyűjtendő a viziteken beszerzett vizsgálati lap és lelet. Nekem ez külön jól jön, mert legutóbb a terhes kiskönyvem darabokra hullott.
A rendelő várója tágas, de kong az ürességtől, főleg nekem tünhetett ez fel, aki eddig huszad magával várakozott fél napokat anélkül, hogy tudta volna mikor és ki után kerül sorra.
Mappával felszerelve, nagyjából az előjegyzett időpontban be is kerültem az orvoshoz, aki addigra már minden adatomat jól látta a monitoron, de azért ő maga is végig kérdezett részletesen mindent. Beszélgettünk, mindenféléről. Meglepett, de örülök, hogy elmondta: ez egy bizalmi kapcsolat, ha nem klappol, akkor sem kell megijedni. Miután kibeszélgettük magunkat meg is vizsgált a hipi-szupi gépével és igen, valóban ott az a mini gyerek, egy 5,8 mm-es kis kezdemény, akinek ver a szíve. Nekem leginkább egy maszat volt és a kép is amit kaptam, egy maszatot ábrázol, de hallottam ahogy ver a szíve!
A doktor úr amúgy pont annyi idős mint én, persze leinfóztam az iwiw-en és hamar rájöttem, hogy még közös ismerőseink is vannak, ebből az egyik fiatalságom meghatározó figurája. Ha nagyon meditálnék, talán elő tudnám idézni, hogy mikor kocsmáztunk együtt, de inkább nem akarom tudni, pontosabban nem akarom, hogy ő tudja.
A rendelő, akár a váró, tágas, szellős, mondhatni egy bálterem. Kényelmesen fel van szerelve óriás ultrahanggal, nőgyógyászati vizsgálóval és még egy fura, számomra ismeretlen székkel, illetve ezekhez kapcsolódo mindenféle kütyüvel. Van helyes kis íróasztal is beszélgetni. No meg paraván, ott bekészítve betét (!), egyszer használatos papucs és törlőkendő.
Legalább 20 percet töltöttem bent, ezalatt nem telefonált, nem csinált mást, csak velem beszélgetett, vagy a maszatot nézte a monitoron. Sok érdekeset mondott és megkért, hogy kíméljem magamat, mert minimális elvékonyodást lát. Ez különösebben nem nyugtat meg és pihenni meg nem könnyű a 4 éves mellett, de majd igyekszem. Jövő héten laborvizsgálat, majd 3 hét múlva ismét jelenésem van.
Nem merem leírni, hogy mennyit kóstált ez a vizit, de úgy érzem itt legalább szolgáltatnak. Itt ugyanis van minden, még teát is lehet inni az váróban. Na nem mintha erre vágynék, de annyira látszik hogy ki van találva minden, hogy a részletekre is odafigyelnek és nem a mennyiségre, hanem a minőségi szolgáltatásra utaznak. Itt tényleg úgy érzed, figyelnek rád és azért vannak ott, hogy Neked jó legyen. Nekem ez tetszik.
És mi volt a bonusz mondat?
"A szülésért nem tartozik semmivel".

fordított világ

Azt hiszem A-típusos terhességem van. Mindenhol azt hallom, olvasom és korábbi terhességemnél is azt tapasztaltam, hogy reggel kell rosszul lenni. Hát én reggel jól vagyok, köszönöm, eszem ágába sincs hányni. Ezzel szemben dél körül jön a hányinger és egészen vacsoráig tart. Szerencsére a kifejlesztett ellenszerrel kordában tartható a dolog, de hát azért mégis csak reggel lenne indokolt az émelygés.
Minden szakirodalom azt írja, hogy a kismama pihenjen. Én is pihennék, sőt, jót is tenne, de valami hihetetlen oknál fogva, este 9 után, miután elcsendesedett a 4 éves, én elememben vagyok, és nem jön álom a szememre, viszont annál több hasznos gondolat. Miután igyekszem jó kismama lenni, időben befekszem az ágyba, de csak forgolódok és a gondolataimmal küzdök, akik ébren tartanak. Persze reggel és délelőtt holdkórosként teszek-veszek, alig bírok nem leheveredni, pedig én világ életemben reggel szuper aktív voltam és tettre kész, este viszont 10 körül már jókat tudtam aludni. Most mintha délelőtt és délután tudnék jókat aludni. Kár hogy akkor az ember dolgozik.
Arról a kényes székrekedés témáról már nem is szólva, amit annyit mondanak. Hát nekem egyelőre ellentétes tüneteim vannak.
Kíváncsi vagyok, mikor fogok elkezdeni fejben számolni és színjátszókörbe járni. Mert ahogy elnézem, kezd minden a feje tetejére állni.

hányingerre limonádé - tutti recept

Kifejlesztettem az ellenszert az engem inkább délután sújtó hányingerre: jéghideg gyömbéres-mentás bodzaszörp citrommal limonádésítva

Hozzávalók:

1 citrom
piroska bodzaszörp (házi jobb volna, de olyanom nincs)
1 szál menta
kis gumó gyömbér
víz

Üveg vagy kancsó aljára kis bodzaszörpöt öntök, ízlés szerint, mert ha sok van benne édes, ha kevesebb, kevésbé. Belecsavarom a citromot úgy, hogy a húsa is benne maradjon. Lecsipkedek 1 szál menta leveleit, majd apróra vágva beledobom. Ráreszelek egy kis gyömbért (ez is ízlés és hányinger kérdése) és felöntöm vízzel. A hűtőben, amíg hűl benne hagyom a sok darabot és csak akkor szűröm le, amikor kiöntöm pohárba.
Én ezzel élem túl most. Ja, és a sorrend mindegy, lehet a gyömbérrel is kezdeni, hihi

lehúznak

Ólom súlyok húznak lefelé és mély álomba akarnak taszítani. Délutánonként nem bírok ébren maradni és már egy mesét sem bírok elolvasni, mert másodpercek alatt rám tör a leküzdhetetlen álom. Simán kiesik a könyv a kezemből, vagy a legrosszabb, a mesét álommá szőve értelmetlen dolgokat kezdek félálomba mondogatni. Amikor meg visszakérdez Cs. már nem tudom miről is van szó.
Amolyan nehéz, ólmos fáradtság ez, amelyben a végtagjaimat megemelni is fájdalmas, amikor ébren maradni kínzó küzdelem. Magam sem tudom, hogy mindez a jetleg, a terhesség vagy a mérsékelt kávé bevitelnek tudható be, de ma kifejezetten neurotikus tünetekkel járt. Megpróbáltam 7.45 perckor ágyba dugni a 4 évest, mert úgy éreztem nem bírom tovább., ezért az lesz a legjobb ha elalszik, én meg úgyszintén. Ennek az lett a vége, hogy én szunyókáltam 10 percet amíg ő rosszalkodott, hiszen esze ágába nem volt ilyen korán aludni. Majd miután vitássá vált a helyzet zsarolással kellett ágyba kényszeríteni. Most persze, miután én magam is aludtam egy további fél órát, lelkiismeret furdalásom van. Hogy lehet, hogy már most a saját kényelmem helyeződik előtérbe és ha nem kapom meg a minimális nyugalmat, rögtön idegbeteg és türelmetlen leszek. Pedig még sehol az újszülött. Lehet, hogy jobb lesz már most tréningezni és hatékonyabb módszereket kidolgozni a gyerek szórakoztatására? Mondjuk bevásárolni jópár mese DVD-t? Mert ha a kialvatlanság már most kikészít, mi lesz ha éjjelente sír, eszik vagy simán csak nem alszik a kisded.
A helyzet súlyosbodik azzal, hogy éjjel viszont álmatlanul forgolódok az ágyban és pörög az agyam ezerrel, míg napközben lassított felvételként mozgok és gondolkodok. Feje tetejére állt a világom, amit nehezen viselek!

Budapest

Végre itthon! Alig vártam, hogy ismét hazai talajon lehessek és elmondhassam M.-nek a nagy hírt. Nagyon örült, de nem annyira hitte el, inkább csak kérdezgetett, hogy biztos, tényleg, nem lehet, hogy..? Azóta is foglalkoztatja a téma, már nevekkel is előállt, és persze aggódik, hogy a testvérféltékenység milyen formában fog majd kitörni Cs.-nél, meg hogy hol fog lakni majd a kistestvér. Sőt, felvetette azt is, hogy milyen jó lenne ha rögtön ketten lennének a kistestvérek. Ezt meg sem hallottam, ez a fő parám. Meg különben is, én itt még nem tartok, örülök hogy fel bírtam hívni a dokit és kaptam időpontot. Elég nekem még ezt az élményt feldolgozni, mégis csak egy idegen helyre megyek. Ráadásul most pasihoz, míg eddig nőhöz jártam. Péntek lesz a nagy nap, elég lesz akkor szokni a gondolatot. Sajnos arról szó sincs, hogy a 12. hétig csendben maradunk, a hasam már most kitüremkedik és érzem, hogy puffadok felfelé. Szeretnék nem plusz 23,9 kilóval szülni menni majd (erre már volt példa 2005-ben...). Ráadásul most helyből plusz 3-4 kilóval indulok, ami további nyomasztó tényező. De elhatároztam, hogy nagyon igyekszem majd egészségesen és szénhidrátmentesen kajálni. Asszem legutóbb a mekis fagyi volt a hibás. Még jó hogy most majd télen jön a java, igaz pont beleesik a karácsonyi sütiszezon. Hm, lehet hogy valami diétát kell előirassak magamnak.

búcsú party

Szerencsésen kibírtam a new york-i forgatagot, a kötelező esti bulizásokat és a napi 10 km talpalásokat. Már csak a repülőutat kell kibírni, illetve előtte azt a majd egész napot, amit a taxi érkezéséig, ám már a szállás elhagyása között telik. Sebaj, ez is meg lesz, bár már tegnap este haza tudtam volna indulni. Nem különösebben vágytam a búcsú bulira, utálatos szagokkal jár.
Nem tudom miért van, hogy mindig mindenhol a szagoktól félek, de természetesen itt is ez kísért. Terhesen meg feltűnően fokozódik. Habár meg kell hagyni, hogy sokszor fura és rémes szagok terjengenek az utcán, de összességében nem durva a szaghelyzet, semmivel sem rosszabb mint a budapesti belvárosban terjengő penetráns kakaszag. A szórakozóhelyek is teljesen jól elviselhetőek. Itt ugyanis sehol senki nem dohányzik, max rossz alkohol és izzadtság szag terjeng, ami viszont gyomorforgatóbb mint ha a büdi cigifüstöt nyelném. De legalább egészségesebb, és most ez a fontos. Mondjuk a tegnap este 10-kor lenyomott klasszik hamburger kevéssé járult az egészséges életmódhoz, de hát azt is meg kellett kóstolni.
És habár nem túl nagy színészi tehetséggel, mégis talán kellő sikerrel el tudtam játszani tegnap egy jaj de jót bulizunk hangulatot. Persze legszivesebben az ágyamban aludtam volna és nem az underground new york-i koromsötét szórakozóhelyen bambultam volna, ahol még beszélgetni sem lehet az üvőltő és amúgy elviselhetetlen zenétől. Öreg vagyok én már ehhez és nagyon terhes.

szinbióta vagy parazita

A nagy amerikai hello, how are you doing today hangulatára a blog nyálas nevet kapott.: little baby 2010. Tudom, hogy gáz, de legalább tükrözi az itteni valóságot, ami igaz, már csak 3 napig aktuális. Ráadásul, ha hű maradnék önmagamhoz és nem hagynám, hogy beleszóljanak a dolgaimba, akkor parazitának nevezném, mert szerintem a bennem növekvő, belőlem táplálkozó lényecske egyenlőre nem más, mint egy élőskődő. Sőt az is marad egészen addig, ameddig 18 évesen el nem költözik majd otthonról. Kedvenc barátnőm viszont azt gondolja, hogy jobb lenne ha szinbiótának nevezném. Csak arra tudok gondolni, hogy abban a tévhitben él, hogy mi majd szinbiózisban fogunk élni az élősködővel, ami ugyan szép gondolta, de valószínűleg nem reális. Így aztán marad az amerikai sugar hangulat és I love you honey so much feeling.
Bocs

Manhattan _!!_!!_!

Azt hittem, hogy amikor megtudom hogy terhes vagyok, repkedni fogok az örömtől. Valami euforikus érzést képzeltem, de nincs. Semmi nincs. Nincsenek tüneteim, nem érzek semmit, még azt itt terjengő rémes szagok sem készítenek ki, pedig múlt héten klasszikus kora terhességi tüneteket produkáltam. Most csak az van, hogy tudom hogy mi van, de még nem érzem. Pedig emlékszem, amikor Csipesz megfogant és kiderült, csak az járt a fejemben hogy terhes vagyok és komoly terápiákat kellett kitaláljak, hogy valami minimális érdeklődést mutassak mondjuk a munkám iránt (és ne a terhesség részleteiről olvassak egész nap). Valahogy most még nem pörgetem magam a dolgon. Igaz, azért a manhattani forgatag eléggé irányít és a feladat, amiért itt vagyok, elég nagy, úgyhogy nem tudom min csodálkozom.
Azért nem fordultam ki magamból teljesen, mert egyetlen szülész ismerősömet azonnal letámadtam e-mailen, hogy kinél szüljek majd (na jó, kit hívjak föl, hogy megerősítse a terhességet). Az az igazság, hogy valami elvetemült gondolat folytán úgy döntöttem, hogy kipróbálom példakép barátnőm módszerét, aki három gyerekből hármat másnál szült. Most mintha viszont megingott volna, és ezúttal nem választ új kórházat és új orvost. A negyedikkel visszatér a legutóbbi dokihoz. Én még csak a másodiknál tartok ugye, úgyhogy jogosan kereshetem az igazit. Nagyon kíváncsi leszek, mert a régi habár ismert és kedvelt, mégis kellő negatívumokat hordoz. Ha már olyan nagyon sok pénzt kiperkálok neki minden vizitért, akkor szeretném hogy szolgáltasson. Sajnos azonban a nála töltött 5-8-10 percből max. 2-3 jut arra, hogy megvitassuk a tényállást. A többi a bejövő hívások megválaszolása, receptek írása és egyéb nem az én esetemhez tartozó dologgal telik. Ez nem tetszik, egyre kevésbé. Ennél már csak az rosszabb, hogy mindig sokat kell várni, mert nem képes úgy beosztani a pácienseit, hogy azok ne torlódjanak fel folyton. És még volna pár dolog, amit fel tudnék sorolni, de tökmindegy. Az elhatározás meg van: kipróbálok egy másik orvost. Igaz, ez most pasi lesz, ezt ajánlotta ugyanis a jó ismerős. Kíváncsi vagyok nagyon.

New York

Bementem egy drogériába, és hosszas keresgélés után sem találtam meg a pregnancy test feliratú dobozt. Annyi itt a cucc, hogy ember legyen a talpán aki bármit is felismer nulla előképzettséggel. Szerencsére az amerikai mosoly taktika bejött és segítettek megkeresni azt a kis csodát, ami a választ rejti. A legolcsóbbat választottam, mert tudtam ám a lelkem mélyén, hogy mi lesz az eredmény, de azért mégis csak... az is igaz, hogy kellő ellen lobbit folytattam magamban, mondván, hogy még csak a 29-30. nap környékén járok - az időeltolódás miatt nem is olyan egyértelmű - tehát nem feltétlen vagyok terhes, lehet hogy az utazás bolygatta meg a rendszert. Pedig az elmúlt másfél hétben kidurranni készültek a melleim és a hasamban is folyton éreztem hogy vmi történik, de volt már ilyen, és volt sokszor ilyen, úgyhogy jobb a békesség, ne borzoljuk a kedélyeket, óvjuk magunkat a csalódástól, ne higgyünk a 'már 3 nappal a menstruáció előtt kimutatható a terhesség' reklám fogásokban és még véletlenül se teszteljünk fölöslegesen. Ezen folyamatos gondolatok mentén vártam egészen addig, ameddig már csakis biztosra mehettem. Pont ezért is, fölösleges volt a tesz, főleg így, hogy itt rögtön kettőt adnak egy dobozban. Mit kezdjek a másodikkal? Nem is vártam meg a reggelt, még este megcsináltam és nem kellett neki 15 másodperc sem, már csíklott is a kis ablak. És meg sem lepődtem, nyugtáztam és kicsit furán éreztem magamat, hogy itt a nagy almában terhesen magamban mit fogok csinálni. Korábban azt gondoltam, hogy a Brookly hídról látványosan a Hudsonba dobom a gondosan magammal hozott tampon-betét kollekciómat és közben örömömben sikítok, de már nincs hozzá kedvem. Ez csak addig volt izgi, ameddig babonából nem volt szabad ilyenre gondolni. A másik meg, hogy amíg csak lopott gondolatok voltak engedélyezettek, sok kreatív ötletem volt, hogy hogyan fogom M-nek és Csipesznek otthon elmondani, de mára ezek sem tűnnek izginek. Most, hogy biztosan tudom, hogy terhes vagyok már nem jutnak eszembe kedves és vicces módok. Azért abban egyetértek magammal, hogy nem e-mailen és nem sms-ben fogom bejelenteni, megvárom amíg hazaérek és M. fülébe súghatom a reptéren. Cs. még várhat a hírrel, neki a pókemberrel való találkozásom érdekesebb lesz.
Amúgy nagyon remélem, hogy nem leszek szarfej. A hormonok már dolgoznak: tegnap, ahogy kiléptem az utcára, elbőgtem magamat és zokogva kavirnyoltam haza a new yorki-i éjszakában egy fárasztó nap után. A fene ezekbe a hormonokba. Csak hányi ne kezdjek itt. Előttem még egy repülőút Budapestig. Otthon meg jöhet aminek jönnie kell.