visszhangzom

Újabb sokk ért a napokban. A nagy ugyanis felhatalmazottnak érzi magát a kicsi nevelésére és mind jó kisdiák, aki megtanulta a leckét szóról szóra visszamondja az összes általunk használt ezt nem szabad frázist. Kiráz a hideg, ahogy magamat hallom, meg magunkat. Ijesztő, ahogy a nagy a kicsit rendszabályozza a felnőtt utasításaival. Idióta ez a sok utasítás amit használunk, és mókás az 5 éves szájából hallani.
Elgondolkodtam, tényleg ilyenek vagyunk, tényleg mindezt el kell neki viselnie? Én tényleg így beszélek a gyerekemmel? Be kéne videózni mindent és esténként visszanézni mert volna mit tanulni. Még szerencse, hogy az 5 éves mindent visszamond.

testvéri szeretet és testvérféltékenység

A kicsi egész testével örül ha meglátja Cs.-t. Hahotázik, kacag, kukackodik, rángatózik, jár keze-lába, mosolyog ezerrel. Mindig és bármikor. A tűrőképessége számomra is meglepő, addig örül, ameddig az 5 éves rá nem lép kezére, lábára, esetleg egész testére rá nem veti magát. A kis nyolciklóst simán beteríti a 18 kilós. És ő még ezek után is imádattal tekint a nagytestvérre.
A nagy gügyök ha találkozik V.-vel, majd 5 perc múlva ijesztgeti, lökdösi, dobálja és végül ráugrik. Ez az íve a testvérféltékenységnek.
Én kitartóan magyarázom neki, hogy ő a testvére, őt nem szabad bántani (mást se, tehát ez hülyeség, ugye?), vigyáznunk kell rá, pici, törékeny, stb. De persze ő csak feszegeti a határokat és próbálkozik. Engem rendre kikészít vele. Gyakran simán csak itthon lennék a kicsi vigyorival és nem küzdenék a kiskamasszal, de hát ez most nem ilyen. Nem vagyok boldog ettől, de ha indul az ovi és az energiák máshogy és máshová helyeződnek, talán sikerül visszaállnunk normálba.

hiányzom magamnak

A nyár utolsó napjait gyűrjük és én kezdek kivirulni. Rossz anyaként visszaszámlálom a napokat: 4 nap múlva kezdődik végre az ovi. Mert, hogy 10. hete nyomjuk magunkban a nyarat, amire valahogy nem készültem fel. Ez persze az én hibám, jövőre majd máshogy csináljuk. Meg aztán összejött minden, munka, kétszeresen is, meg a segítőim is kikoptak részben, így magunkra utalva próbáltunk fennmaradni a felszínen. Persze a blog is bánta, meg a háztartás, meg én magam, meg a kicsi, meg a nagy, meg a férj, meg minden és mindenki. Lelkiismeret furdalás hegyek, rosszanya érzés ezerrel és némi remény, hogy lesz ez jobb is.
Kifejtve itt olvashatjátok:
http://www.bboom.hu/szuloszoba/index.php?o=news&v=item&id=42