fellélegzés

Ma két hónapos V. 2 kilóval gyarapodott a súlya és még mindig inkább 3 mint 4 óránként eszik.
Ma ismét van ovi, Cs. ugyanis masszív 2 hét itthonlét után ma ismét meglátogatja az intézményt. Ma fellélegzek, mert hogy az elmúlt 2 hét strapás volt. Tegnap már olyan idegbeteggé váltam estére, amik M. 19.15-kor még mindig sehol sem volt, hogy szegény Cs.-t terrorizáltam, aki persze kellő rutinnal kezelte és bosszantott tovább. V. sem remekelt, szóval csőd hangulat uralkodott rendesen. Egyre vágytam csak, nyugalomra és pihenésre, ehelyett a véremet szívták...
Erre persze mindenki azt mondaná, minek az ilyennek gyerek... hát mert jófej is tudok lenni, de ez most nem ez az időszak volt.
Mától viszont az leszek és bekeményítek, V.-nek napirendet fogok kialakítani és gatyába rázom a lakást és a munkát. Remélem sikerélményem is lesz valamelyik fronton. drukkoljatok

már figyel

korszakváltások

7. hét

Meg volt a 6 hetes kontroll, ami egyúttal PB-vel való rendszeres kapcsolatunknak a végét is jelentette. Picit szomorú vagyok, kifejezetten szerettem hozzá járni, mindig jókat beszélgettünk és mindig volt egy várakozás, egy készülődés a szülésre. Ennek vége. Hiányozni fog, mint ahogy hiányzik a szülés élmény, mert hiába készültünk, szülés nem lett belőle. Így aztán, a hiányt pótolandó, egyre inkább gondolok arra, hogy kéne még egy gyerek. Mondjuk jól jönne, ha valaki garantálná, hogy nem lesz császármetszés és biztosra mondaná, hogy nem lesznek ikrek, sőt, magas százalékot jósolna egy kislánynak. Tudom, ilyen nincs, és még nagyon-nagyon korai ilyenekre gondolni, de az elhatározás megszületett és úgy döntöttem a véletlenre bízzuk magunkat. Azért némi óvatossággal, mert PB szerint jó volna egy évet várni, annyi kell a sebgyógyulásnak. Mindenben hiteles volt nekem eddig PB, egyedül ez sántít: ő maga ugyanis egy éven belül két gyermeket tudhat a magáénak. Hallottunk már ilyenről, de azok más asszonykáktól lettek, itt viszont ugyanaz az anyuka, szegényke....
Tegnap hirtelen megérkezett a várva-várt tavasz. Rögtön meghozta a jókedvet és a bizakodást, és már elhiszem, hogy a néha igen nehézkes bárányhimlős energiabomba hamarosan újra betagozódik az intézményesített létbe és visszakapom a privát szférámat. Alig várom, hogy dolgozhassak, hogy egy kicsit magamba legyek, hogy babázhassak, hogy rend legyen itthon és hogy kialakuljon a mindennapi élet. Mert hogy V. már kezd valami rendszert kialakítani, aminek nagyon örülök. Igaz egyik rendszeres tevékenysége a hajnal 5 órai szenvedős kakilás, amit még mindig nehezen tudok kezelni. Nem találom a módját helyzetének könnyítésére. Viszont biztató a délelőtti levegőn való több órás szundikálása és a 3-4 óránkénti éhségérzete.
Volt egy kis tejválságunk is, de már azon is túl vagyunk. Már csak azt várom, hogy le tudjak kattanni az édességekről, mert egyre többet és durvábbakat tudok pillanatok alatt elpusztítani. Pedig itt a tavasz, kivillannak a bőrfelületek és velük a hájpacák, ideje ezeket (legalább) nem tovább növeszteni. No meg elkezdeni a mozgást...

vis major

Beütött a bárányhimlő, ugrott a családi síelés és kicsit meghatározó a krach hangulat. Igyekszem nem átadni magamat a csalódottságnak és nem éreztetni B-vel hogy mindez miatta van. Nem jövök rá honnan hozta haza ezt a kórt. Bezzeg amikor az oviban tombolt januárban, akkor kikerülte. No nem mintha az jobb lett volna, akkor pont a kórházból hazajövetellel esett volna egybe. Egyben bízom, hogy V. megússza, mert még túl pici hozzá.
Nem remekel amúgy ő sem, bár nagy találmány a cumi, el van vele órákat a járókában, amíg én B-t istápolom.
Hajrá kétgyerekes anyukák!!!

hasfájós a 6 hetes

A mai reggel is 5-kor indult. Ez egy szombat reggelen igen korai. Újabban ugyanis V. 5-kor hirtelen hasfájós lesz. Nem igazán értem ezt a rendszert, ki hallott már ilyet, hogy egy kisbaba hajnalban fájlalja a hasát? Próbáltam sakkozni, hogy mi is lehet az oka, esetleg a vacsorám addigra ér el hozzá? De nem eszek semmi olyat amitől fájhatna a hasa. Vagy a nagy alvás miatt? De hisz nem is alszik nagyot. Az első ébredés 1-2 között van, a második 5 körül. Jó volna ez a rendszer, ha hajnalban sikerülne azonnal visszaaludnunk. Sajnos azonban a fiúk ébredéséig műsor van, tekergés, pukik, büfik és nyüszítés. Én meg nem tudom hova tegyem a kis hangoskodót, mert a síri csendben igen hangosnak tűnik fájdalmas nyöszörgése. A kérdés ilyenkor: ki ne aludjon? A 4,5 éves vagy a családfenntartó? Ki nem mehetünk a nap ezen szakában, így marad az erős rázogatás, hasfájást elmulasztó trükkök kísérletezése és a remény, hogy egyik sem hallja és hogy hamarosan elmúlik. Eddig nem sok sikert tudok elkönyvelni. Egyetlen eredmény, hogy mire felébred a család másik fele, V. békésen visszalszik és nagyot durmol. Egy baj van ezzel, én nem tudom behozni az alváshiányt.
Különben is, milyen már, hogy 4-5 hetesen lesz a baba hasfájós?

pá gyermekágy

Lassan hivatalosan is vége a gyermekágynak. Hogy elrepült az idő... és tényleg. És milyen hülyék vagyunk mi nők, hogy nem élvezzük ki minden percét ennek a rövidke és megismételhetetlen időszaknak. Minek is törődünk a háztartással, magunkkal, a külvilággal, vagy éppen a biznisszel. Ahelyett hogy csak a pici lénynek lennénk ott és csak arra figyelnénk hogy jól összeszokjunk. Miért sürgetjük az időt és várjuk hogy megnőjön, felnőjön, nagyobb, okosabb, szebb és kommunikatívabb legyen? Miért vágyakozunk mindig előre? Én most nem akarom a jövőt várni, szeretném a pillanatot megélni és nem szeretném, hogy V. felnőjön, hogy nagy legyen. Olyan jó, hogy ilyen picike. Szeretném beszippantani a pillanatokat és örökre emlékembe vésni, hogy aztán újra és újra megélhessem... ha már az időt nem tudom megállítani. Jaj de nyál ez, de tényleg így van. Szeretnék megálljt fújni!
Nagy a kontraszt. Ahogy elnézem a 'nagyot', mindig megdöbbenek, mekkora fülei vannak, mekkora az orra, túl nagyok a szemei és lapát a keze... pedig csak 4,5 éves. Persze, most már ő nem baba, ő már nem bújik csak úgy oda, inkább pókembert formál a kezéből és azzal vitorlázik ha szórakoztatni akarja magát. A 'pici' meg olyan csöpp, olyan pici, törékeny, védtelen. Egész nap őt látom és az ő méreteihez szoktam, ezért sokkol a nagyobb látványa. Emlékszem, amikor Cs. született M. arcberendezésére csodálkoztam ra minden alkalommal amikor közelről láttam.
Most, hogy már elmúlóban a 6. hét, kezdek felpörögni. Persze a sebem is jól van, én is jól vagyok, van hogy már tudok aludni 3-4 órát is egybe és a szoptatás is gyorsabban lefut egy-egy alkalommal. a háztartást is jobban viszem, a munka is el-el pötyög és Cs. lelek is mintha kezdene a helyére kerülni.
Tervezgetek - még jó hogy nem várom a jövőt... beosztottam a hetet, minden napra jut valami prioritás: mindenkinek van egy napja, amikor őt helyezem középpontba. Talán így nem akarok mindig mindennek egyszerre megfelelni, vagy?