Meg volt a 6 hetes kontroll, ami egyúttal PB-vel való rendszeres kapcsolatunknak a végét is jelentette. Picit szomorú vagyok, kifejezetten szerettem hozzá járni, mindig jókat beszélgettünk és mindig volt egy várakozás, egy készülődés a szülésre. Ennek vége. Hiányozni fog, mint ahogy hiányzik a szülés élmény, mert hiába készültünk, szülés nem lett belőle. Így aztán, a hiányt pótolandó, egyre inkább gondolok arra, hogy kéne még egy gyerek. Mondjuk jól jönne, ha valaki garantálná, hogy nem lesz császármetszés és biztosra mondaná, hogy nem lesznek ikrek, sőt, magas százalékot jósolna egy kislánynak. Tudom, ilyen nincs, és még nagyon-nagyon korai ilyenekre gondolni, de az elhatározás megszületett és úgy döntöttem a véletlenre bízzuk magunkat. Azért némi óvatossággal, mert PB szerint jó volna egy évet várni, annyi kell a sebgyógyulásnak. Mindenben hiteles volt nekem eddig PB, egyedül ez sántít: ő maga ugyanis egy éven belül két gyermeket tudhat a magáénak. Hallottunk már ilyenről, de azok más asszonykáktól lettek, itt viszont ugyanaz az anyuka, szegényke....
Tegnap hirtelen megérkezett a várva-várt tavasz. Rögtön meghozta a jókedvet és a bizakodást, és már elhiszem, hogy a néha igen nehézkes bárányhimlős energiabomba hamarosan újra betagozódik az intézményesített létbe és visszakapom a privát szférámat. Alig várom, hogy dolgozhassak, hogy egy kicsit magamba legyek, hogy babázhassak, hogy rend legyen itthon és hogy kialakuljon a mindennapi élet. Mert hogy V. már kezd valami rendszert kialakítani, aminek nagyon örülök. Igaz egyik rendszeres tevékenysége a hajnal 5 órai szenvedős kakilás, amit még mindig nehezen tudok kezelni. Nem találom a módját helyzetének könnyítésére. Viszont biztató a délelőtti levegőn való több órás szundikálása és a 3-4 óránkénti éhségérzete.
Volt egy kis tejválságunk is, de már azon is túl vagyunk. Már csak azt várom, hogy le tudjak kattanni az édességekről, mert egyre többet és durvábbakat tudok pillanatok alatt elpusztítani. Pedig itt a tavasz, kivillannak a bőrfelületek és velük a hájpacák, ideje ezeket (legalább) nem tovább növeszteni. No meg elkezdeni a mozgást...
Tegnap hirtelen megérkezett a várva-várt tavasz. Rögtön meghozta a jókedvet és a bizakodást, és már elhiszem, hogy a néha igen nehézkes bárányhimlős energiabomba hamarosan újra betagozódik az intézményesített létbe és visszakapom a privát szférámat. Alig várom, hogy dolgozhassak, hogy egy kicsit magamba legyek, hogy babázhassak, hogy rend legyen itthon és hogy kialakuljon a mindennapi élet. Mert hogy V. már kezd valami rendszert kialakítani, aminek nagyon örülök. Igaz egyik rendszeres tevékenysége a hajnal 5 órai szenvedős kakilás, amit még mindig nehezen tudok kezelni. Nem találom a módját helyzetének könnyítésére. Viszont biztató a délelőtti levegőn való több órás szundikálása és a 3-4 óránkénti éhségérzete.
Volt egy kis tejválságunk is, de már azon is túl vagyunk. Már csak azt várom, hogy le tudjak kattanni az édességekről, mert egyre többet és durvábbakat tudok pillanatok alatt elpusztítani. Pedig itt a tavasz, kivillannak a bőrfelületek és velük a hájpacák, ideje ezeket (legalább) nem tovább növeszteni. No meg elkezdeni a mozgást...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése