2009. május 18., hétfő

Manhattan _!!_!!_!

Azt hittem, hogy amikor megtudom hogy terhes vagyok, repkedni fogok az örömtől. Valami euforikus érzést képzeltem, de nincs. Semmi nincs. Nincsenek tüneteim, nem érzek semmit, még azt itt terjengő rémes szagok sem készítenek ki, pedig múlt héten klasszikus kora terhességi tüneteket produkáltam. Most csak az van, hogy tudom hogy mi van, de még nem érzem. Pedig emlékszem, amikor Csipesz megfogant és kiderült, csak az járt a fejemben hogy terhes vagyok és komoly terápiákat kellett kitaláljak, hogy valami minimális érdeklődést mutassak mondjuk a munkám iránt (és ne a terhesség részleteiről olvassak egész nap). Valahogy most még nem pörgetem magam a dolgon. Igaz, azért a manhattani forgatag eléggé irányít és a feladat, amiért itt vagyok, elég nagy, úgyhogy nem tudom min csodálkozom.
Azért nem fordultam ki magamból teljesen, mert egyetlen szülész ismerősömet azonnal letámadtam e-mailen, hogy kinél szüljek majd (na jó, kit hívjak föl, hogy megerősítse a terhességet). Az az igazság, hogy valami elvetemült gondolat folytán úgy döntöttem, hogy kipróbálom példakép barátnőm módszerét, aki három gyerekből hármat másnál szült. Most mintha viszont megingott volna, és ezúttal nem választ új kórházat és új orvost. A negyedikkel visszatér a legutóbbi dokihoz. Én még csak a másodiknál tartok ugye, úgyhogy jogosan kereshetem az igazit. Nagyon kíváncsi leszek, mert a régi habár ismert és kedvelt, mégis kellő negatívumokat hordoz. Ha már olyan nagyon sok pénzt kiperkálok neki minden vizitért, akkor szeretném hogy szolgáltasson. Sajnos azonban a nála töltött 5-8-10 percből max. 2-3 jut arra, hogy megvitassuk a tényállást. A többi a bejövő hívások megválaszolása, receptek írása és egyéb nem az én esetemhez tartozó dologgal telik. Ez nem tetszik, egyre kevésbé. Ennél már csak az rosszabb, hogy mindig sokat kell várni, mert nem képes úgy beosztani a pácienseit, hogy azok ne torlódjanak fel folyton. És még volna pár dolog, amit fel tudnék sorolni, de tökmindegy. Az elhatározás meg van: kipróbálok egy másik orvost. Igaz, ez most pasi lesz, ezt ajánlotta ugyanis a jó ismerős. Kíváncsi vagyok nagyon.

2 megjegyzés:

  1. Na erre én is, hátha még szeptember előtt mégis váltanom kell. Remélem nem

    VálaszTörlés
  2. pénteken többet tudok, új élménnyel gazdagszom és egy külön bejegyzésben fogom ismertetni.

    VálaszTörlés