A terhességi protokoll szerint az AFP eredmény ismerete alapján a 18. héten végzik a genetikai ultrahangot. Azt gondoltam ez valami katartikus élmény lesz, sok D-vel meg hosszan tartó végtag és belsőszerv számlálással. Hát rosszul hittem. A János kórházi genetikai ultrahang erre nem alkalmas. Itt nincsenek 3 meg 4D-k, meg babamozi meg körítés, itt kökeményn futószalag van jövő-menő orvosokkal és mindenféle kis- és nagymamákkal.
A kiváncsi és érdeklődő kismama hamar elveszti lelkesedését, mert egy miniatürizált fekete-fehér monitoron keresheti ficergő gyermekét. Én mondjuk alig láttam valamit. Tudom, tudom, ez részben az én hibám is lehet, mert aki ilyen vaksi mint én, ne várjon sokat. De ez komolyan nagyon gáz monitor volt, leginkább egy szovjet gyártmányú televízióhoz hasonlított, amit azzal próbáltak dizájnolni, hogy nem feketek, hanem piszkos szürke plasztikba öntötték. A képernyője picurka volt, a doboz mögötte meg nagy, olyan igazi korszerűtlen darabról van itt szó. És hogy ne legyen könnyű dolga a kiváncsi anyukának, még jó messzire is helyezték ezt a készüléket, majd plusz nehezítésként beengedték a reggeli napsugarakat, amik olyan szépen tükröződtek az amúgy meglehetősen poros felületen, hogy csak sejthettem, hogy ott egy gyerek is felbukkan. Az élményt az tetőzte, hogy a vetítést Molnár doktor vezényelte (aki legutóbb PB-t helyettesítette a rendelésen). Ezúttal sem győzött meg arról, hogy kedves és jófej orvos volna, így most már csak abban reménykedek, hogy amikor majd beesek szülni, nem ő lesz ügyeletben.
Teljesen azért nem vagyok csalódott, mert a gyermek jól van, mért adatai megfelelőek, seggel lefelé, fejjel felfelé helyezkedik el és lelkesen rúgkapál odabent. A neme minden bizonnyal még mindig fiú, így ebben sem történt változás. És hogy valami nagyon jóról is beszámoljak: PB-vel összefutottam a folyosón, aki kedvesen és mosolygósan fogadott, kikapta kezemből a mappácskámat és tüzetesen átlapozta, majd megdicsérte az AFP leletemet. Még a hogylétemről is érdeklődött és biztosított róla, hogy ha bármi probléma merülne fel, keressem a szomszédos szobában. Így végül mosolyogva távoztam és máris feltárcsáztam régi jó ismerősömet, aki hamarosan rendes és igazi babamozit vetít nekem.
A kiváncsi és érdeklődő kismama hamar elveszti lelkesedését, mert egy miniatürizált fekete-fehér monitoron keresheti ficergő gyermekét. Én mondjuk alig láttam valamit. Tudom, tudom, ez részben az én hibám is lehet, mert aki ilyen vaksi mint én, ne várjon sokat. De ez komolyan nagyon gáz monitor volt, leginkább egy szovjet gyártmányú televízióhoz hasonlított, amit azzal próbáltak dizájnolni, hogy nem feketek, hanem piszkos szürke plasztikba öntötték. A képernyője picurka volt, a doboz mögötte meg nagy, olyan igazi korszerűtlen darabról van itt szó. És hogy ne legyen könnyű dolga a kiváncsi anyukának, még jó messzire is helyezték ezt a készüléket, majd plusz nehezítésként beengedték a reggeli napsugarakat, amik olyan szépen tükröződtek az amúgy meglehetősen poros felületen, hogy csak sejthettem, hogy ott egy gyerek is felbukkan. Az élményt az tetőzte, hogy a vetítést Molnár doktor vezényelte (aki legutóbb PB-t helyettesítette a rendelésen). Ezúttal sem győzött meg arról, hogy kedves és jófej orvos volna, így most már csak abban reménykedek, hogy amikor majd beesek szülni, nem ő lesz ügyeletben.
Teljesen azért nem vagyok csalódott, mert a gyermek jól van, mért adatai megfelelőek, seggel lefelé, fejjel felfelé helyezkedik el és lelkesen rúgkapál odabent. A neme minden bizonnyal még mindig fiú, így ebben sem történt változás. És hogy valami nagyon jóról is beszámoljak: PB-vel összefutottam a folyosón, aki kedvesen és mosolygósan fogadott, kikapta kezemből a mappácskámat és tüzetesen átlapozta, majd megdicsérte az AFP leletemet. Még a hogylétemről is érdeklődött és biztosított róla, hogy ha bármi probléma merülne fel, keressem a szomszédos szobában. Így végül mosolyogva távoztam és máris feltárcsáztam régi jó ismerősömet, aki hamarosan rendes és igazi babamozit vetít nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése