24

Ha lett volna jártányi erőm is, akkor real time-ban tudósítok. No nem Jack Bauer akcióiról, hanem egy kiadós mellgyulladás jeles pillanatairól. Mert hogy az olyan, hogy minden perce emlékezetes és igen kétségbeejtő és bizony kétesélyes - elmúlik és minden visszaáll a régibe vagy tovább gyötör és antibiotikumos kúrává növi ki magát. Mondhatni izgi játszma, a fájdalomküszöb tesztelése ez, meg türelemjáték: ki bírjuk várni a végét?
Már éppen kezdtem azt hinni, hogy elkerülhető ez a kellemetlen velejárója a szoptatásnak, amikor minden felvezető nélkül tegnap délre bedurrant a jobb cicim. Nehezített volt a feladat, mert éppen egy lekoszhadt étteremben ért el az etetés ideje és a körülmények nem voltak adottak a kacifántos testhelyzetekhez, hogy minden oldalsó irányból jól ki tudja szívni a nagyfiú a pangó tejet. Így lehetett, hogy mire pár óra múlva hazaértünk, már gigászi gümők feszítették a cicim és lüktetett az egész. Akkor már hiába fejtem, hiába szívott V. teljes gőzzel, a gyulladás elindult, a pangó terület nem lazult. 24 óra kemény melómba került, hogy fellazítsuk kővé változott testrészem. Kétóránkénti szoptatás, folytonos fejés, forró zuhanyok, masszázsok és sok könnycsepp és fájdalmas felszisszenés kíséretében telt a hétvége. Az éjszaka tehát nem a pihenésről szólt és a reggel sem hozta meg a várt felszabadulást. Már éppen sírógörcsöt kaptam, amikor aztán egyszer csak az egyik etetés során átszakadt az eltömődött csatorna járata és zsibbadva, viszketve, kiáramlott a valószínűleg savanyú tej. Hirtelen elmúlt minden, a rossz közérzet, a fájó fej és a nyafogás. Egyszer csak minden megint jó lett. Az emlék azért eléggé megmaradt. Még most is kiráz a hideg ha rágondolok az elmúlt két napra és még most is csak óvatosan merem megérinteni a mellemet. Persze hozzátartozik, hogy a sok megterheléstől rongyosra cincálta V. és a fejő a mellbimbómat. Éljen a szoptatás!