2010. február 5., péntek

testi, lelki kínok

13. nap

A testem még mindig nem kooperál. Borzasztóan sok a változás, alakul mindenem. A műtét óta szinte egyáltalán nincs pisilési ingerem, így ha elfeledkezek a dologról, és nem megyek magamtól WC-re, iszonyat mennyiségű folyadék tud távozni belőlem. Az éjszakák gyakori szoptatással tarkítottak. És valami fura ok miatt éjjel folyamatosan izzadok, még a bokám is vizes amikor riadót fúj V. Ettől meg vacogok, fázok, didergek, mintha lázas lennék. A melleim nem javulnak, főleg mert mintha egyre gyakrabban kéne szoptatnom. Ennek megfelelően egyre több csillagot látok amikor ráharap V. és jól megszívja. Szoptatás után pedig ismét vacogok, mert minden energiámat kiszívta a kis élősködő.
A fejem állítólag zöld, de mindenképpen fehér. Erre vitamint javasolnak, most tehát az elevitet folytatom. A szarkalábak pedig visszatértek és a vizzel kipárnázott arcbőröm is összeesett és egyre kráteresebb kezd lenni.
A sebem már nem fáj csak viszket. Sokat lendített rajta, hogy kikerült belőle a fonal. és lekerültek a gombok. Középen amúgy díszeleg egy helyes kis véraláfutás, mintha oda nyomtak volna valami. Kíváncsi lennék, hogy mit is.
Küzdök magamban egy adag hiányérzettel. Mintha nem is lett volna szülésem. Annyira gyorsan történt minden, hogy nincs is mire emlékezni. Erre a nincsre viszont folyton gondolok, újra és újra lepörgetem magamban, hogy mi történt, és egyre több kérdésem lesz. Szegény M-et is nyaggatom, hogy mondja már el ő mit csinált, meg mit látott, mit hallott, stb. A trauma feldolgozása tehát még sehol. Egyre inkább felfogom, hogy mekkora nagy baj is lehetett volna, ha még nem vagyunk a kórházban, ha PB akkor még nincs ott, ha valaki rossz döntést hoz és mégsem kerül műtétre sor, vagy ha csak nem alakul ilyen nagyon szerencsésen minden. És akkor nagyon hálát adok a Jóistennek, hogy velünk volt és V. ilyen szép és ilyen jó kisfiú. És persze most elszégyelltem magamat, hogy mit nyavalygok itt a testi gyötrődéseimmel!?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése