12. nap
Csillapodtak a kedélyek, legalább is az elmúlt napok szerint. Persze könnyű úgy, hogy M. nem dolgozik, hanem próbál ő is pihenni, nekem segíteni és a 4,5 évest foglalkoztatni. Meg könnyű úgy, hogy az elmúlt napokban sikerült délután aludni, így az éjszakai műszak is kicsit csinálhatóbb és nem vagyok olyan elviselhetetlen. És könnyű úgy, hogy egyre távolabb kerülünk a szülés időpontjától és egyre inkább rendeződnek vissza bennem is a dolgok. És könnyű úgy, ha valakinek ennyi segítsége van: kaját anyósom biztosítja, vagy M. szerzi be valahonnan, a lakást nem én takarítom, így arra sincs gondom. A ruhák mosása nem nagy kaland, még azok elpakolása is sikerül. Egyedül a munkával nem bírok, az egyelőre várat magára. Asszem nem is akarok dolgozni, mert még annyira jó babázni, persze elolvadok V. minden mozdulatától, meghatódok minden grimaszától és imádattal fogdosom, abajgatom és dajkálom. Igyekszem mindezt akkor, amikor nem látja a nagy, nehogy ellenérzéseket váltsak ki benne. Sajnos a helyzet abban viszont még nem változott, hogy szívesebben vagyok az újszülöttel, mint a nagy fiúval. Ez elég nagy pofon ám, mert sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzet is ki tud alakulni. Próbálok nem belesüppedni ebbe, de zavar és ezért szeretnék tudatosan tenni ellene. Asszem a hétvégén valami közös kiruccanást csinálunk Cs.-vel, hogy visszaszokjak hozzá.
Büszke vagyok továbbá a tegnap estére, amikor is a két gyereket egyedül fektettem le, mert M. eltávozáson volt. Igaz, V. eléggé megkönnyítette a dolgomat, mert miután a fürdőszobában megszoptattam miközben Cs. pancsolt, ő úgy bekábult, hogy 11-ig a hangját sem lehetett hallani. Ez az idő meg elég volt ahhoz, hogy ágyba dugjam Cs.-t és megnézzem a szerda esti sorozatot.
V. igencsak kooperatív. Amikor a minap varratszedésen voltam, akkor is végig aludta a távol töltött időt. Viszont amint beléptem az ajtón, felsírt. Mondhatni okos gyerek, tudja mikor mit érdemes. Szóval egy kis angyallal van dolgunk, aki ránézésre mindenben a bátyjára ütött, csak habitusában nem. Vagy csak nem emlékszünk, hogy milyen volt ilyen kicsinek.
A jövő héttől kicsit viszont félek. Akkor indul élesbe az élet. M. visszatér a munkába, Cs.-vel hajnalban indulnak majd és mindenféle emberek hozzák majd haza Cs.-t az oviból. A délutánokat hármasban töltjük majd, ami kettesben is néha nagyon hosszú tudott lenni. Várom már, hogy én is fürgébb és mozgékonyabb legyek és kimerészkedjek. Az a terv, hogy megpróbálok ráállni arra, hogy V. mellé kerítek valakit és én megyek az oviba, csak hogy a régi rend beálljon. Talán akkor Cs.-vel is visszaszokunk egymáshoz.
Csillapodtak a kedélyek, legalább is az elmúlt napok szerint. Persze könnyű úgy, hogy M. nem dolgozik, hanem próbál ő is pihenni, nekem segíteni és a 4,5 évest foglalkoztatni. Meg könnyű úgy, hogy az elmúlt napokban sikerült délután aludni, így az éjszakai műszak is kicsit csinálhatóbb és nem vagyok olyan elviselhetetlen. És könnyű úgy, hogy egyre távolabb kerülünk a szülés időpontjától és egyre inkább rendeződnek vissza bennem is a dolgok. És könnyű úgy, ha valakinek ennyi segítsége van: kaját anyósom biztosítja, vagy M. szerzi be valahonnan, a lakást nem én takarítom, így arra sincs gondom. A ruhák mosása nem nagy kaland, még azok elpakolása is sikerül. Egyedül a munkával nem bírok, az egyelőre várat magára. Asszem nem is akarok dolgozni, mert még annyira jó babázni, persze elolvadok V. minden mozdulatától, meghatódok minden grimaszától és imádattal fogdosom, abajgatom és dajkálom. Igyekszem mindezt akkor, amikor nem látja a nagy, nehogy ellenérzéseket váltsak ki benne. Sajnos a helyzet abban viszont még nem változott, hogy szívesebben vagyok az újszülöttel, mint a nagy fiúval. Ez elég nagy pofon ám, mert sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzet is ki tud alakulni. Próbálok nem belesüppedni ebbe, de zavar és ezért szeretnék tudatosan tenni ellene. Asszem a hétvégén valami közös kiruccanást csinálunk Cs.-vel, hogy visszaszokjak hozzá.
Büszke vagyok továbbá a tegnap estére, amikor is a két gyereket egyedül fektettem le, mert M. eltávozáson volt. Igaz, V. eléggé megkönnyítette a dolgomat, mert miután a fürdőszobában megszoptattam miközben Cs. pancsolt, ő úgy bekábult, hogy 11-ig a hangját sem lehetett hallani. Ez az idő meg elég volt ahhoz, hogy ágyba dugjam Cs.-t és megnézzem a szerda esti sorozatot.
V. igencsak kooperatív. Amikor a minap varratszedésen voltam, akkor is végig aludta a távol töltött időt. Viszont amint beléptem az ajtón, felsírt. Mondhatni okos gyerek, tudja mikor mit érdemes. Szóval egy kis angyallal van dolgunk, aki ránézésre mindenben a bátyjára ütött, csak habitusában nem. Vagy csak nem emlékszünk, hogy milyen volt ilyen kicsinek.
A jövő héttől kicsit viszont félek. Akkor indul élesbe az élet. M. visszatér a munkába, Cs.-vel hajnalban indulnak majd és mindenféle emberek hozzák majd haza Cs.-t az oviból. A délutánokat hármasban töltjük majd, ami kettesben is néha nagyon hosszú tudott lenni. Várom már, hogy én is fürgébb és mozgékonyabb legyek és kimerészkedjek. Az a terv, hogy megpróbálok ráállni arra, hogy V. mellé kerítek valakit és én megyek az oviba, csak hogy a régi rend beálljon. Talán akkor Cs.-vel is visszaszokunk egymáshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése