8. nap
Egy hete vagyunk 4 fős család, ebből már 4 napot együtt is töltöttünk. Hát, nem mondom hogy minden olyan sunshine-happy és zökkenőmentes. Én általában bőgök, néha remegek és vacogok, de van hogy hőgutát kapok. M. simán csak túlterhelt és irritált attól, hogy elviselhetetlen és labilis vagyok. Cs. testvérféltékeny (bár M. szerint ilyen nincs :), kiabál, dühöng, hisztériázik és csapkod. V. a legjobb fej, békésen eszik-alszik üzemmódban gyarapszik, néha nézeget kicsit, de főleg szeretne mindig csak enni.
A testem csúnyán elhagyott, pedig jól esne has nélkül lenni, könnyebbnek érzem magamat, talán fogytam is, mert a sok víz egy része kiment már, igaz a mérleg nem mutat túl biztató számokat, de sebaj. Fáj viszont mindenem, ahogy alakul vissza a medencetájékom, bele-bele nyilal itt-itt. A sebem sem fájdalommentes és nem esik jól hétrét görnyedve feltápászkodni sem éjjel, sem nappal. A mozdulatokat nagyon meg kell gondolni, a földön nem tudok játszani a 4,5 évessel. Hajolgatni meg se próbálok, a földön felhalmozódott játékokat csak a sarokba rugdalom. A 3 kilós kiscsomaggal igen nehezen állok fel, a hátam már most sajog a sok görnyedt szoptatástól, a melleim meg hát mintha nem is az enyémek lennének. Nagyobb méreteket öltöttek mint az újszülött feje, érett sárgadinnyék, és miután V. igen lelkesen fogyaszt belőlük, mellbimbóim totál kész vannak, a kisebesedésen már túl, most simán csak le akarnak szakadni. Minden egyes szoptatás alkalmával vagy 3 percig jajgatok és sziszegek és rugdosok. És fokozza a fájdalmat a gyakori evési kedv amivel V. rendelkezik. Minden napra jut egy olyan időszak, amikor nem tud betelni, vagy eltelni és folyton csak cicin akar lenni vagy két órán át. Aztán bekábul és órákig alszik, na ilyenkor fekszem le én is, már ha nincsenek itthon a nagy fiúk.
V. miatt igazán nem panaszkodhatok, mert sírni még nemigen hallottuk. Éjjel is, ha ébred, csak cuppog nagyokat, kezeit tömködi a szájába és nyögdécsel, de nem kiabál. Sőt, már olyat is tapasztaltam, hogy visszaalszik ebből az állapotból és még 10-20 percet nyerek. Mert ilyenkor minden másodperc ajándék.
Érzelmileg eléggé labilis vagyok. Máris zokogok, ha M. kicsit csúnyán néz rám, Ez nem baby blues, csak egy kis hormonális tunning. A fontossági sorrendek is borultak. Megijedek attól, hogy hirtelen mennyire vágyok csak V.-vel lenni és néha kiiktatnám a nagyfiút. Fura, hogy inkább zavar mint örülök neki. Kellően lelkiismeret furdalásom van ettől persze és értetlenül állok a helyzet előtt. Remélem ez is változik. Egyelőre fellélegzek ha elmegy itthonról, mert akkor csinálható minden, különben túlélős.
Asszem még nagyon keresem magunkat, mert senki sem önmaga ebben a felállásban.
Egy hete vagyunk 4 fős család, ebből már 4 napot együtt is töltöttünk. Hát, nem mondom hogy minden olyan sunshine-happy és zökkenőmentes. Én általában bőgök, néha remegek és vacogok, de van hogy hőgutát kapok. M. simán csak túlterhelt és irritált attól, hogy elviselhetetlen és labilis vagyok. Cs. testvérféltékeny (bár M. szerint ilyen nincs :), kiabál, dühöng, hisztériázik és csapkod. V. a legjobb fej, békésen eszik-alszik üzemmódban gyarapszik, néha nézeget kicsit, de főleg szeretne mindig csak enni.
A testem csúnyán elhagyott, pedig jól esne has nélkül lenni, könnyebbnek érzem magamat, talán fogytam is, mert a sok víz egy része kiment már, igaz a mérleg nem mutat túl biztató számokat, de sebaj. Fáj viszont mindenem, ahogy alakul vissza a medencetájékom, bele-bele nyilal itt-itt. A sebem sem fájdalommentes és nem esik jól hétrét görnyedve feltápászkodni sem éjjel, sem nappal. A mozdulatokat nagyon meg kell gondolni, a földön nem tudok játszani a 4,5 évessel. Hajolgatni meg se próbálok, a földön felhalmozódott játékokat csak a sarokba rugdalom. A 3 kilós kiscsomaggal igen nehezen állok fel, a hátam már most sajog a sok görnyedt szoptatástól, a melleim meg hát mintha nem is az enyémek lennének. Nagyobb méreteket öltöttek mint az újszülött feje, érett sárgadinnyék, és miután V. igen lelkesen fogyaszt belőlük, mellbimbóim totál kész vannak, a kisebesedésen már túl, most simán csak le akarnak szakadni. Minden egyes szoptatás alkalmával vagy 3 percig jajgatok és sziszegek és rugdosok. És fokozza a fájdalmat a gyakori evési kedv amivel V. rendelkezik. Minden napra jut egy olyan időszak, amikor nem tud betelni, vagy eltelni és folyton csak cicin akar lenni vagy két órán át. Aztán bekábul és órákig alszik, na ilyenkor fekszem le én is, már ha nincsenek itthon a nagy fiúk.
V. miatt igazán nem panaszkodhatok, mert sírni még nemigen hallottuk. Éjjel is, ha ébred, csak cuppog nagyokat, kezeit tömködi a szájába és nyögdécsel, de nem kiabál. Sőt, már olyat is tapasztaltam, hogy visszaalszik ebből az állapotból és még 10-20 percet nyerek. Mert ilyenkor minden másodperc ajándék.
Érzelmileg eléggé labilis vagyok. Máris zokogok, ha M. kicsit csúnyán néz rám, Ez nem baby blues, csak egy kis hormonális tunning. A fontossági sorrendek is borultak. Megijedek attól, hogy hirtelen mennyire vágyok csak V.-vel lenni és néha kiiktatnám a nagyfiút. Fura, hogy inkább zavar mint örülök neki. Kellően lelkiismeret furdalásom van ettől persze és értetlenül állok a helyzet előtt. Remélem ez is változik. Egyelőre fellélegzek ha elmegy itthonról, mert akkor csinálható minden, különben túlélős.
Asszem még nagyon keresem magunkat, mert senki sem önmaga ebben a felállásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése