82,9 kg
A hét a luxus programok jegyében telt. Végigjártam ugyanis a szépségipar összes ágazatát - bár a fogyasztógépek kimaradtak. Frissen és üdén szeretnék nekikezdeni a rám váró gyermekágynak. Sőt, ahogy telik az idő és a bébi még mindig nem érzi úgy hogy ki akar bújni, luxus idővel ajándékozott meg és olyan kényelmi tevékenységek is beleférnek várakozással teli napjaimba, mint délutáni alvás és olvasás. Azt hiszem, ezt is a természet intézi, mert egyre jobban pörgök lefelé. Pontosabban lassulok. A lendület elmúlt, menni már nincs kedvem sehová, viszont itthon lassan azért teszek-veszek: naponta rendet csinálok, újra és újra kiürítem a szennyesládát nehogy nagy kupacok halmozódjanak fel, a hűtőt is folyamatosan feltöltött állapotban tartom és a kiságyat és járókát is folyamatosan csinosítgatom. Néhány elmaradt dolgot is sikerült elintézni. Fésülgetem tehát a szálakat és ennek köszönhetően egyre több az elvégzett dolog.
Úgy tűnik a szülés még várat magára. Nem is baj, mert egészen tegnap estéig M. még komoly határidőkkel küzdött. Most mintha már ő is felkészült volna, bár nem túl kommunikatív a témában, szerinte úgyis mindent ott és akkor kell majd eldönteni és megoldani. Hát legyen.
A minap jelenésem volt a kórházban a szokásos 39. heti vizsgálatra. Sajnos nem sikerült jól, mert PB nem volt jelen. Egy órát vártam rá a kihalt folyosón, amikor végre felhívtam. Nagyon ki volt, amikor megtudta, hogy én még ott ülök ő meg sehol. Sűrű elnézések között próbálta menteni a helyzetet. Hát mit is mondjak, feketepont... másnapra a magánrendelésre hívott. A vicc az egészben, hogy teljesen megviselt a kudarc élmény. Ráadásul M. is rámcsapta a telefont mert éppen valamelyik határideje szorította és nem tudott velem cseverészni, így az lett a vége, hogy bánatosan araszoltam hazafelé. Pedig oly felkészült voltam, hogy még a szülőszobás pakkom is a kocsi csomagtartójában figyelt.
Péntekre már nem volt programom, mert valahogy arra készültem hogy ezen a napon szülni fogunk. Bele is süppedtem délelőtt abba a megállapításba, hogy megjelent a nyákdugóval. Már vizionáltam is a délutáni kórházbavonulást. Mindezt azért, mert legutóbb ezzel indult a szülés. Pedig tudom, hogy a nyákdugó még nem szülésindító jel. Nem is indult semmi. Este PB megállapította a bő egy ujjnyi méhszájat, a fej jól és jó helyen helyezkedik el, hétvégére nincsenek tervei és a héten is ráér és azonnal jön ha kell. Pénteken ügyeletes lesz, lehet akkor is szülni.
Azóta eltelt másfél nap. Görcsölgetek, de rendszeres fájásokat nem tudok produkálni még. Most türelmesen várunk, töltjük a közös hétvégét és pihengetünk.
Hosszas felháborodásos téma volt még a rendelésen, hogy a szülészeten jelenleg nincs EDA. No nem valami elvi megfontolásból mellőzik ezt a fájdalomcsillapítási módot. Egyszerűen nincs rá pénz. PB kérte tehát, hogy reggelig ne szüljek, mert leghamarabb is csak akkora tud beszerezni ilyet. Tehát a csili-vili kórházban a doki maga állja kismamái luxus igényeit. Éljen a magyar egészségügy!
Úgy tűnik a szülés még várat magára. Nem is baj, mert egészen tegnap estéig M. még komoly határidőkkel küzdött. Most mintha már ő is felkészült volna, bár nem túl kommunikatív a témában, szerinte úgyis mindent ott és akkor kell majd eldönteni és megoldani. Hát legyen.
A minap jelenésem volt a kórházban a szokásos 39. heti vizsgálatra. Sajnos nem sikerült jól, mert PB nem volt jelen. Egy órát vártam rá a kihalt folyosón, amikor végre felhívtam. Nagyon ki volt, amikor megtudta, hogy én még ott ülök ő meg sehol. Sűrű elnézések között próbálta menteni a helyzetet. Hát mit is mondjak, feketepont... másnapra a magánrendelésre hívott. A vicc az egészben, hogy teljesen megviselt a kudarc élmény. Ráadásul M. is rámcsapta a telefont mert éppen valamelyik határideje szorította és nem tudott velem cseverészni, így az lett a vége, hogy bánatosan araszoltam hazafelé. Pedig oly felkészült voltam, hogy még a szülőszobás pakkom is a kocsi csomagtartójában figyelt.
Péntekre már nem volt programom, mert valahogy arra készültem hogy ezen a napon szülni fogunk. Bele is süppedtem délelőtt abba a megállapításba, hogy megjelent a nyákdugóval. Már vizionáltam is a délutáni kórházbavonulást. Mindezt azért, mert legutóbb ezzel indult a szülés. Pedig tudom, hogy a nyákdugó még nem szülésindító jel. Nem is indult semmi. Este PB megállapította a bő egy ujjnyi méhszájat, a fej jól és jó helyen helyezkedik el, hétvégére nincsenek tervei és a héten is ráér és azonnal jön ha kell. Pénteken ügyeletes lesz, lehet akkor is szülni.
Azóta eltelt másfél nap. Görcsölgetek, de rendszeres fájásokat nem tudok produkálni még. Most türelmesen várunk, töltjük a közös hétvégét és pihengetünk.
Hosszas felháborodásos téma volt még a rendelésen, hogy a szülészeten jelenleg nincs EDA. No nem valami elvi megfontolásból mellőzik ezt a fájdalomcsillapítási módot. Egyszerűen nincs rá pénz. PB kérte tehát, hogy reggelig ne szüljek, mert leghamarabb is csak akkora tud beszerezni ilyet. Tehát a csili-vili kórházban a doki maga állja kismamái luxus igényeit. Éljen a magyar egészségügy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése